- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Rövid demonstráció a könyvhéten
A 81. Ünnepi Könyvhét csütörtöki megnyitóján több újságíró, néhány író és könyvkiadó, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója is fehér szalagot tűzött esőköpenyének hajtókájára, s követelték, hogy a pár napja megalakul
Nyugati módon élnek a „kannibálok”
Rosszul sült el az a kannibálos vicc, amelyet nemrégiben mondott az új-zélandi miniszterelnök, és amelynek köszönhetően az egész világ felfigyelt az országban kisebbségben élő őshonos maori törzsekre. A maorik egykoron emberevéssel próbálták elrettente

Rövid demonstráció a könyvhéten
A 81. Ünnepi Könyvhét csütörtöki megnyitóján több újságíró, néhány író és könyvkiadó, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója is fehér szalagot tűzött esőköpenyének hajtókájára, s követelték, hogy a pár napja megalakul

Nyugati módon élnek a „kannibálok”
Rosszul sült el az a kannibálos vicc, amelyet nemrégiben mondott az új-zélandi miniszterelnök, és amelynek köszönhetően az egész világ felfigyelt az országban kisebbségben élő őshonos maori törzsekre. A maorik egykoron emberevéssel próbálták elrettente

Mediterrán csúcs

Röviden

Prózai okok

Látnokok, költők, csavargók

„Havonta egy ötös ”
Havi ötmillió forintot kért Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor volt bizalmasa a Főkert Zrt. volt vezérigazgatójától, Kocsis Lászlótól – ezt maga a cégvezető nyilatkozta a Hír TV-nek. A főkertész szerint a szóban f

Szélsőséges szecesszió

Bábolnán is zajlik az elszámoltatás
Szabálytalanul járt el több mint 800 hektár bábolnai föld bérbeadásakor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – mondta ki a Fővárosi Bíróság, a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat keresete nyomán. A vagyonkezelő, a helyi önkormányzat és egyes magáncégek bá

Nehéz éveink lenyomata
O L V A S Ó Magunkat túlnyomórészt nem irigylem azért, amit átéltünk 2005 és 2007 tavasza között, de Végh Alpár kollégát igen is irigylem, hogy olyan korszak lehetett most könyv alakban is megjelent második Köznapló-gyűjteményének nyersanyaga, m

Egy ismeretlen fejezet
Lát-Hatás Egy titokzatos műgyűjtő, a kalandos életutat befutott Wiener Tibor (1887–1978) kollekciójából nyílt kiállítás a napokban a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az értékes gyűjtemény több darabja hosszú ideig egy rákospalotai pincéb

Paktum
A két szemben álló nagy politikai erő, az MDF és az SZDSZ 1990 kora nyári paktuma annak idején óriási vitát váltott ki, elsősorban a kormányzásra készülő Magyar Demokrata Fórumban. Antall József pártelnök-miniszterelnök sikeresen védte meg a kompromisszum

Értékalapú kutatások Békésben

Menesztették az NFÜ elnökét
Azonnali hatállyal menesztették tegnap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjét, Vági Mártont. A leváltott elnök utolsó intézkedései egyikeként még több tíz millió forint végkielégítést utalt ki az NFÜ távozó munkatársainak. Az átadás-átvétel számaiból k

Röviden

Emlékezés a trianoni diktátumra
A trianoni békeszerződésre emlékeztek az Országgyűlésben, több vidéki és határon túli helyszínen tegnap.

Nadal kontra Söderling

Baja Ferenc a gyurcsányi felelősségről
A második Gyurcsány-kormányt a sodródás és összeviszszaság jellemezte, az MSZP szocialista platformja szerint elsősorban ez és a párt már Őszöd előtt bekövetkezett hitelességi válsága okozta súlyos választási vereségét. A Baja Ferenc volt miniszterelnö

A függetlenség fügefalevele
Bajban van a világ egyik legnevesebb napilapja: a francia Le Monde-ról az a hír járja, hogy ha nem sikerül a mostani eladás, már e nyáron csődvédelmet kell kérnie. Vevőjelölt van bőven. A szerkesztőség a hónap közepén nyilvánít véleményt arról, hogy szeri

Fontos híreink
Hamarosan bezárnak a pápai bazilikák szent kapui

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában

Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között
A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.
Külföldi híreink

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

