„Megmondtam Kókának: Jancsi, ezért meg foglak szívatni!”
Az SZDSZ sírásójának és az uzsora elleni harc elindítójának tartja magát Drávapiski minap megvert polgármestere.
Az SZDSZ sírásójának és az uzsora elleni harc elindítójának tartja magát Drávapiski minap megvert polgármestere.
Pedig az Egyesült Államok nagyon sürgeti a lépést.
Az igazgató, Puskás Tamás veheti meg.
Az SZDSZ sírásójának és az uzsora elleni harc elindítójának tartja magát Drávapiski minap megvert polgármestere.

Pedig az Egyesült Államok nagyon sürgeti a lépést.

Az igazgató, Puskás Tamás veheti meg.

Négy év után könyvben is láthatók a Budapest Katalógus projekt portréi.

Két magyar és két szerb férfi ellen folytatnak eljárást.

1,7 millió forintos sérelemdíjat állapított meg a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.

Nem találták indokoltnak a tavaly életbe lépett rendelkezést.

A gyermek a kórházban belehalt sérülésébe.

Augusztus 20-a után kezdődik a „nagyüzem”.

A házi gyermekorvosok azt szeretnék, ha három helyett tizenöt napot írhatna a szülő az ellenőrzőbe.

Tűzoltók jelentek meg a helyszínen.

M. Márk beismerte a rendőröknek a bűncselekmény elkövetését.

Vannak megyék, ahol még ki sem választották az összes, tanfolyamok lebonyolítására jogosult céget.

Hatályon kívül helyezték a korábbi ítéletet. Bene Krisztián előzetes letartóztatásban marad.

A szövetség elnöksége hallani akarja az andorrai vereség magyarázatát.

Több magyar katonát küld a kormány Erbilbe. A kétharmados parlamenti többséget független képviselők biztosították.

A képviselők 152 igen szavazattal, 40 nem ellenében hagyták jóvá az előterjesztést.

Sok mindenre jut, de az agyhártyagyulladás elleni vakcinára nem telik a büdzséből.

Az ügyészség szerint a portugál sztár egy üzleti vállalkozás segítségével rejtette el jövedelmét.

A Velencei Bizottság véleménye alapján puhult egy kicsit a javaslat, de a lényeg, a megbélyegzés marad.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.