Ludwig Emil: Romkultúra
Legalább 31 ember vesztette életét Indiában a monszun következtében, amikor összedőlt több vályogház az ország legsűrűbben lakott szövetségi államában, Uttár Pradesben.
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke azt mondta, hogy José Mourinho a világ legjobb futballedzője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,87 pontos csökkenéssel, 14 836,90 ponton nyitott hétfőn.
Személyautóval ütközött egy villamos az Erzsébet körút és a Király utca kereszteződésében hétfő reggel; a 4-es, 6-os vonalán az Oktogon és a Blaha Lujza tér között villamospótló autóbuszok közlekednek – közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
A devizahitelek végtörlesztésével a bankszektornak komoly, százmilliárdos nagyságrendű veszteséget kell majd elkönyvelnie, ugyanakkor egyes hitelintézeteknek óriási lehetőséget is nyújt: új ügyfelekre tehetnek szert. Eddig azonban csak egyetlen bank állt
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség
A kistermetű hím zebrahalak méretükből előnyt kovácsolva megelőzhetik nagyobb társaikat, így előbb termékenyíthetik meg a nőstény által lerakott ikrákat – derítették ki brit kutatók.
236 tétellel rendezi meg szeptember 29-én fotóárverését az Ágens Fotóművészeti Galéria, amelynek anyagában a XX. század elejének, a klasszikus magyar fényképészet nagyjainak, a háború utáni, valamint a fiatal kortársaknak a munkái, valamint külföldön h
Magyarországon még mindig gyengélkedik a kutatás-fejlesztés és innováció, miközben a 2014–2020-as új tervezési-költségvetési időszakban ez lesz az egyetlen nyertes terület az unióban – mondta a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban Cséfalvay
Görög diákok egy csoportja megzavarta vasárnap este a görög közszolgálati tévé adását – közölte a kormány szóvivője.
A parlament ma dönthet a játékadó, valamint a gázolaj, az alkoholos és a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről. Ahhoz, hogy az adóemelés november 1-jén hatályba léphessen, a képviselőknek az államháztartási törvényt is módosítaniuk kell. Az Országgy
Könnygázt vetett be vasárnap a bolíviai rendőrség tüntető indián őslakosok ellen, akik amiatt tiltakoztak, hogy a hatóságok autópályát akarnak építeni az általuk lakott esőerdőben.
Nincs már hibátlan csapat a Premier League-ben sem, miután a Manchester United – amely ennek ellenére megőrizte vezető helyét a tabellán – csak döntetlenre volt képes a Stoke City otthonában. Franciaországban továbbra is a Lyon, Németországban pedig a
Alig változott a forint árfolyama hétfőn kora reggel, az eurót 290 forint körül, a svájci frankot pedig 237 forint körül jegyezték 7 órakor.
Keddtől péntekig viszik ki a népszámlálás kérdőíveit a számlálóbiztosok a lakosok címére; a borítékban háztartásonként egy lakás- és egy személyi kérdőív szerepel majd.
Alapos átépítésen esik át a közeljövőben a Real Madrid labdarúgócsapatának otthonául szolgáló Santiago Bernabeu Stadion.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”
Méltányosági alapon jár a kompenzáció.
Még tart a hangolás, de várhatóan még az idén megismerhetjük majd a 280 lóerős Opel Mokka GSE-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.