Megöltek egy férfit Balatonföldváron, elfogták a gyanúsítottat
Kedden este találták meg a holttestét az utcán.
Kedden este találták meg a holttestét az utcán.
Teljes terjedelmében égett.
24 óra alatt csak 59 percet ülhetnek a helyiek Kakucs buszmegállójában. A polgármester nem nyilatkozik.
Kedden este találták meg a holttestét az utcán.

Teljes terjedelmében égett.

24 óra alatt csak 59 percet ülhetnek a helyiek Kakucs buszmegállójában. A polgármester nem nyilatkozik.

Az MTVA háztartásonként három eurót fizet az MLSZ-nek, a csehek ennek harmadából közvetítik a meccseket.

A jegybank a nemzeti otthonteremtési közösség megbízható szervezőjeként ismerte el a kabinetminiszterhez közel álló céget.

Társadalmi, vallási feszültség lehet az áprilisban elkövetett, kegyetlen szentpétervári metrórobbantás mögött.

Pár hét leforgása alatt többen távoztak a Tények szerkesztőségéből.

Északnyugaton a szél, a középső és keleti országrészben a sok eső okozhat gondokat.

Látszólag szükségtelen kutatás, de az eredmény alapvető fizikai törvényszerűségekre világít rá.

Az egész települést felbolydító filmforgatás tanúi lehetünk Siklósbodonyban. Szót kapnak a mélyben élők is.

A földrészen a katolikusok is inkább az Egyesült Államok által támogatott protestáns vallásokra térnek át.

Történetet és fogódzót nem érdemes keresni Terrence Malick új filmjében, a hangsúly a vizualitáson van.

A „nagy társadalmi érdeklődésre tekintettel” másfélszeresére drágult az egyik reklámszerződés.

A változó igények miatt a mobiltelefonok és a számítógépek is drágulnak, miközben mindkét szegmens tovább növekszik.

Ötvenéves az örök entellektüel, akinek szatirikus naplói pontosan adták vissza az elmúlt évtizedek brit mindennapjait.

Saját autójában lett öngyilkos az a férfi, aki vasárnap a nyílt utcán agyonlőtt egy idős embert.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint önmagában ez sem elég, új szavazókat is kell szerezni.

Kevés aktuális problémáról szóló könyv jelenik meg a nemzetközi könyvfesztiválra. Pedig szükség lenne rá.

A szocialisták szerint történt egy kis „malőr”, nem volt meg az a számlaszám, ahova utalni kellett volna.

Garázdaság miatt pénzbírságot szabott ki a bíróság, a festéket dobálók fellebbeztek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

A zenész 65 éves volt.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.