Eldől, hogy kik indulhatnak az országgyűlési választáson
Az is kiderül, hogy mire jutottak a kamupártok, döntenek Czeglédy Csabáról – ez várható ma.
Az is kiderül, hogy mire jutottak a kamupártok, döntenek Czeglédy Csabáról – ez várható ma.
Este nyugaton már eső, ónos eső is előfordulhat.
Előzetes letartóztatásba helyezték a wellnessező gyilkost. Olyan brutálisan verte halálra áldozatát, hogy az ökle is megsérült.
Az is kiderül, hogy mire jutottak a kamupártok, döntenek Czeglédy Csabáról – ez várható ma.
Este nyugaton már eső, ónos eső is előfordulhat.
Előzetes letartóztatásba helyezték a wellnessező gyilkost. Olyan brutálisan verte halálra áldozatát, hogy az ökle is megsérült.
Az NVI tájékoztatása szerint több mint 1600 jelöltet jelentettek be, és közel 800-at nyilvántartásba is vettek.
A Testről és lélekről helyett egy chilei film kapta a díjat. A gála hozta a papírformát: A víz érintése sokat nyert.
Mielőtt jót kacagnánk a szorult helyzetbe került Fideszen, ne feledjük: számukra valóban óriási a tét áprilisban.
A Mol-Pick Szeged vendégként egy góllal kikapott a spanyol Barcelona csapatától.
A magyar miniszterelnök a muszlimellenes hangulatkeltés ellen is felszólalt 2015-ben.
Bonyolultabb, hosszadalmasabb lett a szavazás az új törvénnyel, amely elvileg a csalásokat nehezíti meg.
A Bayern hozta a kötelezőt, a német válogatott tagjai sem sétáltak.
A szlovák államfő nagyot lépett: kormányátalakítást vagy előre hozott választás kiírását kéri Robert Ficótól.
Kétmilliárd ember eszik a földön nap mint nap rovart. Kabócát, cserebogarat Európában is fogyasztottak.
150-200-an követeltek tisztességes eljárást. Czeglédy helyett a legfőbb ügyészt küldenék börtönbe.
A Barcelona győzelme azt jelenti, hogy a két csapat között már nyolc pont a különbség.
A világ legkeményebb kutyaszánversenyét újra a hagyományos, déli útvonalon rendezhetik meg.
Időzített bomba ketyeg Szibéria olvadó talajában. Egész életközösségeket irthat ki a higany, ha felszínre kerül.
Izraeli kutatók a szemüvegesek régi álmát váltanák valóra.
A legjobb külföldi filmnek járó elismerést a chilei A Fantastic Woman kapta.
Viszonylag könnyen rátaláltak a mackóra, de az nem adta meg magát. A hó miatti bénultságot használták ki.
Jól kapta el a rajtot, de a harmadik gátnál kicsit hibázott, így harmadikként ért célba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Itt vannak az első eredmények.
Hamisítatlan őszies, borongós időjárás várható a jövő héten.
Vármegyei rangadót nyert meg a Puskás Akadémia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.