Elégtételadás
Boldog új évet kívántak a magyaroknak és az államfőnek, aki ki is tépett egy-egy szálat vendégei seprűjéből.
2007 óta érkeztek nagy tömegben a menedékkérők, de menekültstátust csak nagyon kevesen kaptak.
Boldog új évet kívántak a magyaroknak és az államfőnek, aki ki is tépett egy-egy szálat vendégei seprűjéből.
2007 óta érkeztek nagy tömegben a menedékkérők, de menekültstátust csak nagyon kevesen kaptak.
Közép-Európa önállósága volt a központi téma a lengyel miniszterelnök budapesti látogatásán, amely első külföldi útja is volt.
A cári család meggyilkolása rituális esemény volt: egy korszakkal és egy osztállyal végzett.
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt.
Eddig 160 forintnyi rúpiáért mehettek be, most korlátozzák a számukat. Aki kifizeti a 4000 forintos külföldi jegyet, szívesen látják.
Varga-Bíró Tamás 2011-ben még a Magyar Szigeten adta elő Kohn bácsi walzerja című dalát.
Háromcsapatos csoportba is kerülhet a magyar labdarúgó-válogatott. Január 24-én lesz a sorsolás.
Személyautójuk úgy tért át a szemközti sávba, hogy keresztbe fordult az úttesten, oldalról pedig nekiütközött egy furgon.
Putyin ellenfelének panaszát néhány napon belül kivizsgálhatják.
A Budavári séták: házak, terek egykor és most című album a Várnegyed múltjáról és jelenéről mesél.
Miután Donald Trump Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, már 14 palesztin vesztette életét összetűzésekben.
Az elmúlt hónapokban több százan vesztették életüket, és tízezreket vettek őrizetbe az afrikai országban.
Kétszázharminc összetett számolási feladatot oldott meg alig több, mint nyolc perc alatt.
Az utolsó Jediknél még volt kavarodás, ezúttal maradnak az eredeti verziónál.
A lány halála után öngyilkos akart lenni, de végül meggondolta magát. Előzetesbe került.
Viszlát Kétharmad Mozgalom: Minél többeknek kell képviselni a tudatos voksolás ügyét.
Ellátogatott egykori klubja meccsére „Zolly”, aki annyira népszerű, hogy lájkokat gyűjtenek a leigazolásáért.
Az Európai Unió tagállamai közül Románia tér el a legnagyobb mértékben a vállalt strukturális hiánytól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Elég volt! Meddig tűrjük még?
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
A büntetőintézkedések 150 tankerre is vonatkoznak.
A politológus rendszerint a Fidesz bukását jelezte előre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.