Kvótaper: Brüsszel harcba száll Orbán Viktorék ellen
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság hazánk, valamint Lengyelország és Csehország ellen.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság hazánk, valamint Lengyelország és Csehország ellen.
Bár évek óta tudnak az egyre súlyosbodó problémákról, még csak nem is pályázott felújításra az állami intézményfenntartó.
Közvetlenül a sípálya szomszédságában kószált.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság hazánk, valamint Lengyelország és Csehország ellen.
Bár évek óta tudnak az egyre súlyosbodó problémákról, még csak nem is pályázott felújításra az állami intézményfenntartó.
Közvetlenül a sípálya szomszédságában kószált.
A helyi sajtó mintegy 900 millió forintnyi összegről beszél.
Senki sem támadta meg a kedd délutáni határidőig a helyi választási bizottság határozatát.
A háromszoros Grand Slam-győztes skót teniszező a csípőjét fájlalja.
Az alkotások 7,7 millió forintos költségvetéssel készültek.
„Nem mondhatjuk többet, hogy időre van szükségünk, játszottunk és edzettünk már éppen eleget együtt” – mondta Litauszki.
Ormosbányán „szakemberre” bízták a marihuána-ültetvényt.
„Erre az évre az a legfőbb célom, hogy minden meccsen küzdjek és akarjak, élvezzem a játékot.”
A nyugati, majd a délire forduló szelet kísérik helyenként élénk lökések.
Rábólintottak a szakszervezetek a közlekedési vállalat 12 százalékos béremelési ajánlatára.
Legalább hét orosz katonai repülőgépet tettek hasznavehetetlenné szíriai lázadók.
Az Intel, az AMD és az ARM processzorgyártó cégek csipjeit tartalmazó gépek vannak kitéve hekkertámadásnak.
Irán szerint az USA „groteszk közbenjárással” megnövelte beavatkozását belügyeibe.
Egyre durvább videókat készítenek a vloggerek a kattintásokért.
A pezsgő, sokszínű 2017-es színházi kínálatból nem könnyű kiemelni öt előadást. Végtelenül szubjektív lista következik.
Az elnök szerint 2-5 millióan illegálisan szavaztak.
Három gyermek és tizenegy nő is van az áldozatok között.
Bérek és egészségügy – ezekkel a témákkal kampányol az ellenzék, miközben Orbán Viktor alamizsnát gyűjt. Kezdje velünk a napot!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Elég volt! Meddig tűrjük még?
Miért mosolyog Magyar Péter azon, ha elbukunk uniós pénzeket?
Ausztriában megbukott a választáson vesztes pártok koalíciós törekvése, így a jobboldali Osztrák Szabadságpárt alakíthat kormányt.
Azt is elárulta, hogy mi a terve a pénzzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.