Visszahívták a röplabdaszövetség elnökét
A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi rendkívüli közgyűlésén visszahívták Poór Csaba elnököt és az elnökség még hivatalban lévő további három tagját.
A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi rendkívüli közgyűlésén visszahívták Poór Csaba elnököt és az elnökség még hivatalban lévő további három tagját.
Legalább 150 robbanóeszközt és dinamitot loptak el a dél-franciaországi Marseille közelében található Miramas egyik katonai létesítményből.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Záboji Péter, a European Entrepreneurship Foundation alapítója,

A tagok nyugdíjba vonulás után visszatérnek az állami rendszerbe.

Megjelent az új évadra szóló első Cseh Tamás Program pályázata kezdő előadók és zenekarok számára.

Az alagút hat szakasza közül az egyiket lezárták a baleset vizsgálatának idejére.

Egy FTC-szurkoló tett panaszt a testületnél, amely akár már kedden döntést hozhat.

Kádár sírját sem fasiszták fosztották ki, hanem bolsik, akiknek Kádár túl puhánynak bizonyult.

Az ellenzék képviselője arra is kíváncsi, miért költött százmilliárdokat az MNB alapítványokra, kastélyokra.

A gyanú szerint kislányokat és kamaszlányokat toborzott a dzsihadista terrorszervezet számára egy spanyol nő.

1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés májusban.

Napszúrás, hőguta, vízmérgezés – csokorba szedtük a kánikula súlyosabb következményeit.

Révfülöpön két olyan Coop is nyitva tart vasárnaponként, amelyek korábban piaccá nyilváníttatták magukat.

Az amerikai bokszoló nem fizetett a WBO-nak.

A férfi ötmilliót kért kölcsön az alvilág ismert figuráitól, de nem rendezte a tartozását, ezért megölték.

Várhatóan a jövő év közepére születhet meg a drónokról szóló jogszabály.

Szabó László azt szeretné, hogy az olimpiai rendezés gondolatával együtt a paralimpia is megjelenjen.

A bizottsági elnök szerint el kell kerülni, hogy Görögország távozzon az euróövezetből.

Az EKB politikai döntést hozott a görög adósságválság során, és kilöki az eurózóna egyik tagállamát.

A japán Momoi Szakari száztizenkét éves volt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.