Háremet gyűjt maga köré Kim Dzsong Un
Örömtársulatnak nevezett, tizenéves lányokból álló háremet gyűjt maga köré Kim Dzsong Un.
Örömtársulatnak nevezett, tizenéves lányokból álló háremet gyűjt maga köré Kim Dzsong Un.
Elfogták a rendőrök csütörtökön az ivádi emberölés feltételezett elkövetőjét, egy 38 éves salgótarjáni férfit.
Lázár János szerint több százmilliónyi állami pénz veszett oda.
Örömtársulatnak nevezett, tizenéves lányokból álló háremet gyűjt maga köré Kim Dzsong Un.

Elfogták a rendőrök csütörtökön az ivádi emberölés feltételezett elkövetőjét, egy 38 éves salgótarjáni férfit.

Lázár János szerint több százmilliónyi állami pénz veszett oda.

Az új főigazgató személyének kiválasztása folyamatban van.

A kormánypárt szerint „éveken át zavartalanul lehetett ellopni az emberek pénzét”.

Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Kijevben, a

Két férfi verekedett össze egy parkolóban.

Átvizsgálták Andreas Lubitz táblagépét. Közben megtalálták a második fekete dobozt.

Kutatók szerint súlyos veseelégtelenséget okozott a fekete tea egy amerikai férfinál.

Zenei kategóriában Beeri Barnabás, önkéntes kategóriában pedig Horváth Glória vehette át az elismerést.

Két fiatal magyar iparművész alkotása.

A halálos áldozatok száma tizenötre emelkedett.

Délután mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik, majd estétől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, éjfélig az ország déli és keleti részén marad az erősen felhős vagy borult ég – írta a Met.hu. Egyre többfelé alakul ki zápor, jégda

Most ez a verzió tűnik valószínűnek a Figyelő szerint.

A klub új kabalaállata „lendületes, mozgékony és családbarát”.

Katarina Witt lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóelőadásának, az Álarcosbálnak a bálkirálynője.

Célja az Aranycsapat kapitánya emlékének ápolása, özvegye is részt vesz a munkában.

Az egyházfő elmondta: egyre gyakrabban látja, hogy a papok belefáradnak munkájukba.

Immár országos lakossági gázszolgáltatóvá vált a Főgáz Zrt.

Prémium márkáknál nem illik akciózni. Árelőnyről és kedvezményről már lehet beszélni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Cakó Ferenc jubileumi kiállítása január 15-ig tekinthető meg.

AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az EU vezetése nem tudta elérni az orosz vagyon átadását Ukrajnának.

Óriási változáson ment át az RB Leipzig, és most azok bánkódhatnak, akik az eredetileg jónak hitt oldalon álltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.