Egyelőre marad a kirándulóidő
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 fok körül alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 fok körül alakul.
A szabadító akcióban az első hírek szerint egy rendőr és a két merénylő is életét vesztette.
Az első százezer ügyfélhez hamarosan megérkezhet az elszámolás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 fok körül alakul.

A szabadító akcióban az első hírek szerint egy rendőr és a két merénylő is életét vesztette.

Az első százezer ügyfélhez hamarosan megérkezhet az elszámolás.

Erősítést küldtek az iraki biztonsági erők Tikrít városába.

Azt tervezik, hogy közös ügyekkel és javaslatokkal lépnek fel a parlamentben – mondta el Fodor.

A legtöbb gond az árubemutatókkal és a gyermekruhákkal van.

Mindenkit félresöpör az útjából az MLSZ által importált utánpótlásfőnök, Bernd Storck.

A 12 ülő- és 9 fekvőhelyes MCI Crusaderért akár 200 ezer dollárt is adhatnak.

A külügyminiszter szerint a kétharmados többség létrejötte a kérdésben „reális forgatókönyv”.

A gyanúsított egy közúti ellenőrzés alkalmával bukott le.

Kiszabadították az összes túszt, akiket a Bardo múzeumban tartottak fogva.

A magyar katonák a kiképzők védelmét látnák el az észak-iraki kurd területeken.

A Mávinform ügyeletesének tájékoztatása szerint a személyvonat 85 percet késik.

A betegek 4,6 százaléka vett igénybe orvosi segítséget élete bevégzéséhez 2013-ban.

Osztrák szerelvényeket újítottak fel.

Szerdán összesen hét járatot töröltek, ami közel 750 utast érintett.

Csak akkor, ha a március 17-én megszavazott kivételeken kívül más engedményeket is teremt a jogalkotó.

Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyijövedelemadó-bevallásokat – erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Rendőrök és tüntetők állnak hadban egymással Frankfurt belvárosában, az új EKB-székház átadására szervezett demonstráción.

A vasárnapi boltbezárásokat elrendelő törvény felbolygatta a hétvégi lappiacot is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.