Világháborús gránátot találtak a Széll Kálmán téren
A területzárást, amely a metrómegállót és a Margit körút egy részét is érintette, feloldották.
A területzárást, amely a metrómegállót és a Margit körút egy részét is érintette, feloldották.
Tavaly 8358 lakást építettek, ez 15 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában Fölszállott a páva harmadik évada.
A területzárást, amely a metrómegállót és a Margit körút egy részét is érintette, feloldották.
Tavaly 8358 lakást építettek, ez 15 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában Fölszállott a páva harmadik évada.
A pénzügyőrök lefoglalták a megközelítőleg félmilliárd forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot.
Az ország nagy részén beborul az ég, a keddi nap párás, kora tavaszias időt hoz majd.
Az elmúlt héten naponta 113 és 235 között változott a Csongrád megye déli részén feltartóztatottak száma.
Az Európai Bizottsághoz közel álló forrás közölte: „a dokumentum eléggé átfogó ahhoz, hogy megfelelő vitaalap legyen a tárgyalásokon”.
Az intézkedések hatálya alatt az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel.
Dezertálás miatt nyilvánított bűnösnek egy amerikai hadbíró egy tengerészgyalogost.
Magyarország hamarosan az Európai Űrügynökség teljes jogú tagjává válik. Bár a költségek magasak, nagy lehetőségek nyílnak.
Így bontották le a 19. század, majd a szocializmus stílusjegyeit is a „Moszkva parkban”.
Autóbusz és személyautó ütközött össze.
Andalogni vágyók figyelem: szerdán az A38-on játszik az amerikai Spain. Garantált a szemöldökök ellágyulása.
Tehergépkocsi és személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya 153-as kilométerénél.
Katonai szolgálatmegtagadás miatt nyolcezer ember ellen adtak ki körözést az ukrán hatóságok.
Három férfi közös italozása végződött tragikusan.
A képzéseken már 240-360 órás tanfolyamokon oktatják a nyelveket a sikeres nyelvvizsga érdekében.
Teljesen kiégett egy tizenöt négyzetméteres helyiség, a tűzoltók egy idős nő holttestét találták meg benne.
Tilos a székely eredetre vonatkozó termékmegjelölés a román fogyasztóvédelmi hatóság szerint.
Az Octavia RS 220 lóerő teljesítménye a potenciális vásárlók közül valószínűleg csak keveseknek nem elegendő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt elnöke igazából egy fogott ember.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.