Kim Dzsong Un: Ideje fokozni a hadsereg harckészültségét
Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Katonai Tanácsának kibővített ülésén szólalt fel.
Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Katonai Tanácsának kibővített ülésén szólalt fel.
Bicskénél szakították át a szalagkorlátot.
A legnagyobb ismert tengeri állat, a körülbelül 30 méteres kék bálna is ma él.
Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Katonai Tanácsának kibővített ülésén szólalt fel.
Bicskénél szakították át a szalagkorlátot.
A legnagyobb ismert tengeri állat, a körülbelül 30 méteres kék bálna is ma él.
Több gyermek született és kevesebben haltak meg tavaly, mint 2013-ban.
Az elfogottak közül harminchárman vallották magukat koszovóinak.
Yaya Touré, a Manchester City elefántcsontparti sztárja hosszabb távon is Angliában képzeli el a jövőjét.
Budapestre érkezik Philip Hammond brit külügyminiszter.
A Samsung Mobile közzétett egy videót, amelyen a Galaxy S6 és S6 Edge készülékeket demózza.
Megnéztük a filmet, elolvastuk a könyvet: sok kérdés merült fel. Elsősorban az, vajon hogyan lehet 2015-ben Chris Kyle példakép.
Borult, párás idővel indul a hét. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.
Megnégyszereződött a NAV által lefoglalt vágott és finomra vágott dohány mennyisége.
Egy lépéssel közelebb jutottunk a Veszprém–Szeged csúcsrangadóhoz a BL-negyeddöntőben.
Íme néhány különleges dióféle, melyekkel a legegyszerűbb étel is kiválóan ízesíthető.
Kósa Lajos szerint a jobboldali szavazóknak nem volt tétje a veszprémi választásnak.
Halálos közlekedési baleset miatt a félpályát lezárták a 47-es számú főút debreceni bevezető szakaszán.
Julianne Moore lett a legjobb színésznő, Eddie Redmayne pedig a legjobb színész.
Riport egy álmos, esős délutánról egy vidéki városból, ahol volt botrány, ünneplés és üzengetés is.
Írország dombjai között ezúttal jubileumot ünnepeltünk: 20 éve itt mutatkozott be a Vectra Caravan Diesel is.
Magyar rangadót hozott a sakk-Bundesliga vasárnapi Drezda–Hockenheim mérkőzése. Az első táblán Almási Zoltán és Rapport Richárd küzdött meg egymással, utóbbi győzött.
Az Európai Tanács szerint több idő kell a barangolási tarifák kivezetésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Golf GTI Edition 50 limitált széria a maga 325 lóerős motorjával az eddigi legerősebb GTI.
Petra Kvitová legnagyobb sikerei helyszínén, Wimbledonban szabadkártyával játszhat.
Az Izraeli hadsereg közölt felvételt a drónfogásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.