Hétfőre új út lesz Pilisvörösváron
A munka éjjel-nappal folyik majd a 10-es főúttal párhuzamosan.
A munka éjjel-nappal folyik majd a 10-es főúttal párhuzamosan.
A megbetegedések száma meghaladta a 6000-et, és több mint 2900-an haltak meg.
Összegyűjtöttük a legmeggyőzőbb érveket arra, hogy miért érdemes még ma elkezdeni jógázni.
A munka éjjel-nappal folyik majd a 10-es főúttal párhuzamosan.
A megbetegedések száma meghaladta a 6000-et, és több mint 2900-an haltak meg.
Összegyűjtöttük a legmeggyőzőbb érveket arra, hogy miért érdemes még ma elkezdeni jógázni.
A kormány elkötelezettségére utalva Hoppál jelezte: felújították és működtetik az Erkel Színházat is, a közönség pedig megtölti mindkettőt.
Folytatódott a Madrid menetelése, sorozatban harmadik meccsét nyerte a bajnokságban.
Nem döntöttek szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölték meg.
A magyar bajnok az orosz Csehovszkije Medvegyi otthonában győzött a sorozat nyitányán, 5 góllal.
A magyar számítógép-felhasználók 15 százaléka a már nem támogatott Windows XP operációs rendszert használja.
Vasárnap akár 22 fokra is felmehet a hőmérséklet. A légmozgás mérsékelt lesz, ideális idő egy kis túrázásra.
A legvirágosabb budapesti kerület díját Józsefváros kapta, különdíjjal pedig Újbudát és Kispestet jutalmazták.
Ismét igazolódott a régi tétel, hogy a nagy hagyományú rangadókon bármi megtörténhet.
A Fidesz a központi költségvetésből nyújtana forrást az önkormányzatoknak az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésére.
Varga Lajos nyerte Nelson nevű hajójával a TBS-nagydíjat, az éjszaka folyamán zárult szóló Balaton-kerülő vitorlásversenyt.
A kék-fehérek legutóbb 2007 májusában arattak sikert az ETO otthonában.
Életet adott első gyermekének Chelsea Clinton, Bill Clinton volt amerikai elnök lánya.
Emléktáblákat avattak az Opera megnyitásának 130 évfordulója alkalmából.
Az almatermelő gazdák megsegítése érdekében almafelvásárlásba kezd a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.
A 77-es úton, Kapolcsnál történt balesetben ketten sérültek meg.
Kiürítették szombaton a sydney-i repülőteret egy iPadjébe feledkező figyelmetlen férfi miatt.
Először válik a pszichoanalízis megteremtőjének az összes írása elérhetővé az interneten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Szavai mindent borítanak.
Péntekre virradó éjjel történt a baleset.
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.