Beiktatták Erdogant
Az új államfő röviddel ezt követően kormányfővé nevezte ki Ahmet Davutoglu leköszönő külügyminisztert.
Az új államfő röviddel ezt követően kormányfővé nevezte ki Ahmet Davutoglu leköszönő külügyminisztert.
Délelőtti rekordja után délután a 400 m vegyesen is világcsúcsot úszott Hosszú Katinka a dohai vk-viadalon.
Éles hangú közleményben tette helyre Hadházy Ákost a szekszárdi Fidesz.
Az új államfő röviddel ezt követően kormányfővé nevezte ki Ahmet Davutoglu leköszönő külügyminisztert.

Délelőtti rekordja után délután a 400 m vegyesen is világcsúcsot úszott Hosszú Katinka a dohai vk-viadalon.

Éles hangú közleményben tette helyre Hadházy Ákost a szekszárdi Fidesz.

A társadalmi szolidaritás, az önkéntesség és a tehetséggondozás is benne van az Erzsébet-táborban Novák Katalin szerint.

Felhívást tett közzé a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. és az MTVA Sipos Pál ügyének kivizsgálásához.

A Chelsea spanyol labdarúgója, Diego Costa kisebb izomsérülést szenvedett csapata csütörtöki edzésén.

„Nem akarjuk, hogy vallásuk miatt embereket öljenek Irakban vagy Szíriában” – tudatta a Fidelitas és az IKSZ.

A hongkongi korrupcióellenes rendőrség emberei szállták meg Peking egyik harsány kritikusának otthonát.

Egy bezárás fenyegette nagy múltú ifjúsági klub maradhat fenn az utcaművészet brit ikonja, Banksy jóvoltából.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy a közgazdasági és pénzügyi oktatásban fordulatra van szükség.

Ez mintegy hatszorosa a jelenleg regisztrált megbetegedéseknek.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság olyan bizonyítékokat szerzett be, amelyek alátámasztották a feljelentés hitelességét.

Ma már minden negyedik munkavállaló rendelkezik SZÉP-kártyával.

Az an-Nuszra Front tagjai egy izraeli határátkelőnél csaptak le az ENSZ-katonákra.

Kijev orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről beszélt, erre hivatkozva kérte az EU katonai segítségét. Az oroszok cáfolnak, szakértők Kijev diplomáciai trükkjéről beszélnek.

Pénteken és szombaton Debrecenben rendezik meg az idén indult hazai Szuper Liga-sorozat döntőjét.

Derült, napos idő vár ránk a hét utolsó munkanapján, hűvösebb lesz viszont a hétvége.

Rekordalacsony hozammal értékesített a meghirdetett összegben 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.

Magyarország és Észak-Írország is keretet hirdetett a szeptemberi Eb-selejtezőre.

A szűk körű ceremónián csak a családtagok és a barátok voltak jelen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Összenő, ami összetartozik.

Az alelnök Európát is bírálta.

Ők a legfőbb háborús héják.

Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Nem volt légből kapott a jelentős gazdasági növekedést mutató számsor.

A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.