Gyulai Líviusz: Lesz magyar rajzfilm a tévében (x)
Gyulai Líviusszal, számos emlékezetes rajzfilm alkotójával beszélgettünk.
Gyulai Líviusszal, számos emlékezetes rajzfilm alkotójával beszélgettünk.
A riói rendezvény célja egy újabb fontos üzenet megfogalmazása a világnak – mondta a köztársasági elnök.
Négy évtizeddel a halála után is töretlen az érdeklődés a vezér képei, versei és használati tárgyai iránt.
Gyulai Líviusszal, számos emlékezetes rajzfilm alkotójával beszélgettünk.

A riói rendezvény célja egy újabb fontos üzenet megfogalmazása a világnak – mondta a köztársasági elnök.

Négy évtizeddel a halála után is töretlen az érdeklődés a vezér képei, versei és használati tárgyai iránt.

A társadalom előtti minta az egyházi iskolák feladatvállalása – első ízben Tokár Jánosé a Szent Kristóf-díj.

A színész-forgatókönyvíró-rendező csak most árulta el, hogy egy éve megtartották az esküvőt.

Bár az országban sokfelé jelentettek hószállingózást, a síléceket érdemes a Mátra csúcsai felé irányítani.

Az idén 26. alkalommal jelent meg a MOB kiadásában az év jelentős eseményeit felelevenítő sportévkönyv.

A hideg napokon a szolidaritás segíthet a hajléktalan embereken – áll az ombudsman hétfői közleményében.

Gondolatok a kínai és a közép- és kelet-európai országok vezetőinek bukaresti találkozója alkalma kapcsán.

Lencsevégre kapták a Samsung csúcsmodelljének állítólagos fémvázát.

Kritikus szemmel néznek ránk, s egyre gyakrabban felhánytorgatják, hogy mégsem vagyunk elég érettek a demokráciára.

Két M2-es vonalon közlekedő szerelvény mától az Aranycsapat legendáinak a nevét viseli.

Az Együtt 2014 készített egy, a bajaihoz igen hasonló videót. A helyszín ezúttal Kisléta. Vagy Nyírbátor?

A felfedezés „új ablakot tár az univerzumra” és megnyitja az utat a további vizsgálatoknak.

A 86-os úton keresztbefordult egy kamion, a műszaki mentés idejére útzár volt érvényben.

Martonyi János külügyminiszter a Jad Vasem holokauszt intézet felkeresésével megkezdte izraeli látogatását.

A Reuters és a The Guardian után a madridi AS sportlap is megemlékezett Puskásék angliai győzelméről.

A boszniai Gornja Sanica falucska közelében egy családi ház már a katasztrófa küszöbén billeg.

Elfogták és őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki intézkedő rendőrre és polgárőrre támadt Demecserben.

Az Apple megvásárolta az izraeli, 3D-s szenzorokat gyártó PrimeSense-t.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

A Tv2 évzáró interjúja már a miniszterelnök YouTube-csatornáján is megnézhető.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.