Az okostelefonokra koncentrál az Asus
A profitcsökkenést új okostelefon-portfólióval kívánják megállítani.
A profitcsökkenést új okostelefon-portfólióval kívánják megállítani.
Az autonómia nem valósulhat meg a közösségi igények tisztázása és párbeszéd nélkül.
„Magyarország alaptörvényében benne van, amit 1987-ben a lakiteleki találkozó résztvevői megfogalmaztak.”
A profitcsökkenést új okostelefon-portfólióval kívánják megállítani.

Az autonómia nem valósulhat meg a közösségi igények tisztázása és párbeszéd nélkül.

„Magyarország alaptörvényében benne van, amit 1987-ben a lakiteleki találkozó résztvevői megfogalmaztak.”

Gázriasztópisztollyal lőtt rá a munkásokra egy férfi szombaton egy 17. kerületi társasház előtt.

Dacolnak a válsággal, az eladósodottsággal, a magas adókkal, a hosszú telekkel és a rövidebb élettartammal is.

Megkezdődött a külvilágtól eddig elzárt kisebb települések segélyezése is a Fülöp-szigetek középső részén.

Félmilliárd forintot fordítanak az első világháború százéves évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekre.

Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) mindkét tavalyi döntőse nyert a legutóbbi játéknapon.

A házelnök szerint legkésőbb két hét múlva az Országgyűlés asztalára kerülhet az új házszabály tervezete.

A Naprendszer jobb megértését segítheti elő a mostani felfedezés.

Ez nem költői, hanem valós kérdés.

Az 1,5 literes dízelmotorral öko verziók érkeznek.

A Fidesz szóvivője szerint a szocialisták elindították a rezsicsökkentés elleni támadásukat Brüsszelben.

A vállalkozások energiahatékonysági beruházásai valódi versenyelőnyt jelenthetnek.

A kormányfő szerint ha mindenki teszi a dolgát, akkor az élsport és a tömegsport közti szakadék el fog tűnni.

A karambol a balatonfűzfői és a papkeszi körforgalom között történt a 710-es úton.

Több pénz folyt be a jegyeladásokból, ezért „valamit vissza szerettünk volna adni a fővárosi családoknak” – indokolta a döntést Németh Szilárd.

A problémák javításával foglalkozott az Apple.

Ha egy családi hagyatékból német vaskereszt kerül elő, ott baj lehet. Múltfeldolgozó krimi Skandináviából.

Bajnai az „osztrák bankárok kegyeit keresi”, miközben a „fájni fog” programot kínálja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

„Amióta a Liverpool játékosa vagyok, azt hiszem, ilyen még nem esett meg velem” – jegyeze meg a csapatkapitány.

James Cameron még mindig tudja, mitől döglik a légy, a legtöbb blockbuster boldogan elfogadná az Avatar harmadik részének nyitószámait is.

Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.