Nézze meg a méhdemokráciát
Éjszakai méhlessel, filmvetítéssel és rendhagyó tárlattal vár Magyarország első városi méhészete.
Éjszakai méhlessel, filmvetítéssel és rendhagyó tárlattal vár Magyarország első városi méhészete.
Több ezer szalmabála gyulladt meg Alsószentiván közelében szerda éjjel, lakott terület nincs veszélyben.
Évente a világon egymilliónál is többen dobják el maguktól az életet, és tragédiájuk megelőzhető lenne.
Éjszakai méhlessel, filmvetítéssel és rendhagyó tárlattal vár Magyarország első városi méhészete.
Több ezer szalmabála gyulladt meg Alsószentiván közelében szerda éjjel, lakott terület nincs veszélyben.
Évente a világon egymilliónál is többen dobják el maguktól az életet, és tragédiájuk megelőzhető lenne.
Baleset miatt várhatóan 10 óráig nem járnak a vonatok Lakitelek és Kecskemét között csütörtökön – közölte a Mávinform.
Szárazabb, kissé hűvösebb levegő határozza meg Magyarország mai időjárását. Vészjelzés nincs és nem is várható, csak Budapesten romlott a helyzet.
A XIX. század végi, XX. század eleji zsidó esküvői hagyományokat eleveníti fel Jávori Ferenc és a Budapest Klezmer Band Haszene című produkciója.
„Itt az ideje, hogy vége legyen Brad szenvedéseinek. Itt az ideje, hogy az elnökünk a kiszivárogtatók oltalmára összpontosítson és ne a megbüntetésükre.”
Lovas huszárok, bandériumok felvonulását, katonai és tűzoltó-bemutatót is láthat a közönség a hétvégén megrendezendő 13. Nyíregyházi Huszártalálkozón.
A madarak életében is nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű táplálék. Aki segíteni szeretne a rajtuk, maga is ültethet egy tő bodzát a kertjébe.
Még mindig szivárog a fukusimai atomerőműből a sugárszennyezett víz, ezért elhalasztották a próbahalászatot. A hatóságok újabb katasztrófasorozattól tartanak.
Nem sokkal szerda éjfél előtt befejezték a baleseti helyszínelést a 6-os főúton Tolnánál, ahol négy ember halt meg egy autóbalesetben.
Négyig suli van, felmentést lehet kapni. Hiányzás. Kell osztálypénzt fizetni? Ingyenes tankönyv? Hogyan lesz diákigazolványunk? Itt vannak a válaszok.
Segédjegyellenőröket kölcsönöz a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az Atlético a Simeone-éra legjobb játékát nyújtotta a Barcelona elleni Szuperkupa-döntő első meccsének első félidejében.
Adókedvezmény kapcsolódhat a jövőben a lakossági energetikai pályázatokhoz – olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.
Teszteltük a Dell irodába szánt táblagépét, a Latitude 10-et. Egy olcsóbb laptoppal jobban járhatunk.
Egyre kevesebben követnek el öngyilkosságot Magyarországon, ugyanakkor uniós összehasonlításban még mindig magas az arány – írja a Világgazdaság.
Bíróság elé állították az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt.
Kutyavérrel mentették meg egy macska életét állatorvosok Új-Zélandon. A rendkívüli transzfúzió véradója egy labrador kölyök volt.
A 2012–2013-as bajnokságot a DVTK a 10. helyen fejezte be, az új idényben pedig négy forduló után három döntetlennel és egy vereséggel, 4-8-as gólkülönbséggel a 13. helyen áll.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.
A szerb szakember számára nem lesz ismeretlen a klub.
Októberig számos rendezvényre várják a látogatókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.