Orbán Viktor megírta levelét: így kér 135 milliárdot Brüsszeltől
Magyarország „cselekedettel és nem kéréssel kezdte” – közölte a miniszterelnök.
Magyarország „cselekedettel és nem kéréssel kezdte” – közölte a miniszterelnök.
Érthetetlen, miért sorvasztják el a vasúti utasellátót. Reviczky Gábor-interjú. Malacnevelés az egyetemen. Szombaton Magazin.
Arra jutottunk, hogy hivatalossá tesszük együttműködésünket – mondta az MSZP-ből kilépett képviselő.
Magyarország „cselekedettel és nem kéréssel kezdte” – közölte a miniszterelnök.
Érthetetlen, miért sorvasztják el a vasúti utasellátót. Reviczky Gábor-interjú. Malacnevelés az egyetemen. Szombaton Magazin.
Arra jutottunk, hogy hivatalossá tesszük együttműködésünket – mondta az MSZP-ből kilépett képviselő.
71 perc alatt lemosta a pályáról ellenfelét cseh partnerével, a legjobb 32 duó között jár.
Legnagyobb eséllyel az 1945-öt vagy a Testről és lélekrőlt küldjük harcba a legfontosabb tengerentúli filmes mustrán.
A XI. kerületi önkormányzat az ígérte, hogy a Tüskecsarnokban a környékbeliek is úszhatnak, egyelőre nem.
Hajdúsági városok után Veszprém és Tatabánya lehet Andy Vajna rádiójának célpontja.
Az orosz elnök szerint csak a tárgyalás jöhet szóba. A fenyegetés és a háborús szólamok sehová sem vezetnek.
A turbinatermek fő és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására vonatkozik a tender.
A környéken szinte azonnal kábítószerhez lehet jutni, pedig több rendőrségi laktanya is van a közelben.
Diplomata-útlevelet, szolgálati autót is szerzett a miniszterelnöki főtanácsadó nevében eljárva Bogdán László.
Nem sok dologban következetes az Orbán-kormány, de ha családtámogatásról van szó, kétségtelenül bőkezű.
A Paris Saint-Germain hivatalosan bejelentette Kylian Mbappé megszerzését, a 18 éves futballista egy évre kölcsönbe érkezik.
Három pontrúgásból intézte el a válogatott az időnként durváskodó, amúgy bágyadt letteket.
A rendőrség még nem jutott el a gyerekeket öngyilkosságra biztató erőszaktevőhöz, a 24.hu viszont igen.
Csoki, vanília, eper, grillázs, hupikék, zöldalma, fahéjas szilva, tojáslikőr, meggyes joghurt, erdei gyümölcs, erőspista.
Tarlós István azt mondta, a tanulmánnyal öt szakvélemény áll szemben.
Távollétükben kell felelniük egy könyv bemutatásáért, míg a könyv szerzőit nem büntette a bíróság.
Macron még csak a felszínt kapargatta meg a kiküldött munkavállalók ügyével. Leginkább az építő- és az élelmiszeripar érintett.
Jonathan Dee és Philip Roth könyvei a társadalom mélyén fortyogó indulatokat mutatják be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az adatok február elsejétől nyilvánosak.
A kapus 18 tétmeccs után távozik Szaúd-Arábiából.
Goma repülőterét a lázadók zárták le, és több mint négyezer rab szökött meg a helyi börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.