Vettel nem a győzelemért kért bocsánatot
A vb-pontversenyben két GP után Vettel áll az élen 40 ponttal, mögötte a 31 pontos Kimi Räikkönen (Lotus) a második, a 26 pontos Webber pedig a harmadik.
A vb-pontversenyben két GP után Vettel áll az élen 40 ponttal, mögötte a 31 pontos Kimi Räikkönen (Lotus) a második, a 26 pontos Webber pedig a harmadik.
Gerhardt Ferencet, a Monetáris Tanács tagját jelöli a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank alelnökének – tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Két devizahiteles első fokon pert nyert a bankjával szemben. A nem jogerős ítélet szerint 2007, illetve 2008 óta jogosulatlanul módosították a szerződéseket és emelték a kamatokat a bankok.

A fogászati kezeléseknél alkalmazott előke rögzítésére szolgáló csipeszek 40 százalékán aerob, 70 százalékánál anaerob baktérium marad vissza a fertőtlenítés után.
Orvvadászokat fogtak el a rendőrök a Nyírségben – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Újabb csúcsra szökött fel a munkanélküliség Görögországban januárban.
Az elmúlt három hétben 550 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz a rezsicsökkentést támogató kampányában.
A kormány és a városvezetés, valamint a kivitelezők és a megrendelők képviselői csütörtökön letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét Debrecenben.
A politikus azt mondta, hogy most sokkal jobb a kapcsolat a két párt között, mint egy-két évvel ezelőtt.
A Metropolitan Opera előadásainak közvetítéseiből ismert amerikai mezzo, Joyce DiDonato lesz a Művészetek Palotája (Műpa) egyik idei sztárvendége, de fellép a belcanto királynőjeként emlegetett Edita Gruberová, a régizenészek közül Jordi Savall, az újévi
Drogdílert és kábítószer-fogyasztókat vett őrizetbe a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Az Államadósság Kezelő Központ tárgyalásokat folytat a Magyar Nemzeti Bankkal az egy hete bejelentett Növekedési Hitel Programról.
Remegő kéz, hajlott testtartás: a világban legalább hatmillióan, Magyarországon 18-20 ezren – minden ezredik lakos – szenved Parkinson-kórban.
Minden 87. percben életét veszti egy ember lőfegyvertől a közép-amerikai Hondurasban, főleg az egyre hevesebb drogháború következtében.
A Századvég mérései során először fordult elő, hogy többen vannak azok, akik úgy vélik, inkább hátrányos hazánk számára az EU-tagság.
Újabb húsbotrány borzolja a kedélyeket: 50 ezer tonna eredetigazolás nélküli húst exportált több európai országba – köztük Németországba is – Hollandia.
Szégyenteljes módon távozott Király Júlia a Magyar Nemzeti Banktól. Ennél több eleganciát ugyan nem vártunk tőle, de legalább a volt kollégáira tekintettel lehetett volna, méltányolva azt a hat évet, amit velük töltött.
Nem indult jól a 2013-as év a HTC számára. A szebb napokat is látott gyártó kiadta az első negyedévre vonatkozó jelentését, amiben nem sok jó információ található.
A tervek szerint 2014 szeptemberére megépül az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti, 23,1 kilométeres szakasza.
Gerő András védelmébe vette az Orbán-kormány által bevezetett egykulcsos adót az ATV, A tét című vitaműsorában, amivel kiváltotta az ott ülő balliberális ikonok haragját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Brüsszel ezzel is Ukrajna felé csatornázna pénzeket.
Szombaton 23 és 29 fok között várható a hőmérséklet.
Továbbra is az emlékezéssel telnek a napok Liverpoolban, gyűlnek a virágok és a sálak az Anfield környékén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.