Kövér: A 12 pont a jövőben is a szabadság mércéje lesz
Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseit összefoglaló 12 pont a szabadság mércéje a forradalom után 165 évvel és a jövőben is – mondta Kövér László Münchenben.
Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseit összefoglaló 12 pont a szabadság mércéje a forradalom után 165 évvel és a jövőben is – mondta Kövér László Münchenben.
Lehetséges volt a mikrobiális élet a Marson a Curiosity első kőzetelemzése szerint – közölték a NASA tudósai.
A Fidesz szerint az MSZP azért készítette el médiakoncepcióját, mert „saját szájuk ízére” akarják átalakítani a médiát.

Teherán írásos ígéretet készül tenni az ENSZ-nek arról, hogy nem akar nukleáris fegyverekre szert tenni.

Az MNB-kötvény esetében a belföldiek átlagállománya 75,5 milliárd, a külföldiek tulajdonában lévő állomány 75 milliárd forinttal nőtt februárban.

A Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át kedden Münchenben Kövér László, az Országgyűlés elnöke Hans Zehetmairnak, a bajor Keresztényszociális Unióhoz (CSU) közel álló Hanns Seidel Alapítvány elnökének.

Megtartotta első ülését kedden a magyar–azeri agrár- és élelmiszer-ipari munkacsoport Bakuban.

Nem jogerősen nyolc hónap fogházbüntetést szabott ki a Debreceni Járásbíróság kedden, első fokon arra a férfira, aki munkagépével halálra gázolt egy motorost 2010-ben Debrecenben.

A kedden kezdődött konklávén igencsak szerény étkek szerepelnek a bíborosok étrendjén, talán szándékosan, hogy siettessék a pápaválasztást.

Megszűnt a forgalomkorlátozás a 4-es főúton Karcag közelében, ahol kora délután mikrobusz rohant bele egy kamionba.

A Ferencvárost kétmillió, az Újpestet egymillió forintra büntette meg kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.

A veszélyes időjárási folyamatok előrejelzését segítő meteorológiai radarállomás épül uniós támogatással Szentes közelében, Lapistón.

Eltűntként kerestek egy idős embert, akit házának kútjában, holtan találtak meg Zalaszabaron – közölte honlapján kedden a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Amint az várható volt, fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé első napján.

A város felnőtt lakóinak negyede túlsúlyos. Becslések szerint évente több ezren halnak meg cukorbetegség következtében.

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok Trója saját múzeumán, ám a szakértők szerint a teljes feltárásához két-háromszáz évre lesz még szükség.

A levegő minőségének hatékony ellenőrzése érdekében korszerű merőeszközöket és mobil mérőállomásokat telepít a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Húsz év fegyházra ítélte élettársa agyonverése miatt F. Bertalant a Kúria kedden kihirdetett harmadfokú jogerős határozatában.

Tavasztól nagyobb sebességre kapcsol a német gazdaság a szövetségi gazdasági minisztérium legfrissebb havi helyzetértékelése szerint. Hasonló véleményen van a Bundesbank elnöke is.

Ahogy a Bentley ígérte, a Genfi Autószalonon a megújult Flying Spur is tiszteletét tette, ám a ráncfelvarrás a szokásosnál mélyebben hatott.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.