Szenzációs felfedezés: bolygómagzat a placentában
Vélhetően most először sikerült kutatóknak születőben lévő bolygót felfedezniük a Naprendszeren kívül, a „magzatot” svájci csillagászok azonosították.
Vélhetően most először sikerült kutatóknak születőben lévő bolygót felfedezniük a Naprendszeren kívül, a „magzatot” svájci csillagászok azonosították.
Érdeklődés hiányában tegnap elmaradt a piaci összeomlás, mellyel a balliberális elemzők hetek óta hisztérikusan riogatják a közvéleményt.
Újabb halálos leszámolás történt Marseille északi részén, melynek hátterében feltehetőleg a helyi kábítószer-maffia áll.

Ki kellett menekíteni egy tüntetés helyszínéről és elsősegélyben kellett részesíteni Szalám Fajjád palesztin miniszterelnököt pénteken a ciszjordániai Bilin faluban, ahol az izraeli katonák által bevetett könnygázt lélegzett be.

Az idei költségvetés módosításával megváltoztatná a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség mértékét.

Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el péntek délután a Zala folyó kis-balatoni szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Betöréses lopásokkal gyanúsított elkövetőket fogtak el a monori rendőrök.

A Start munkaprogram jóvoltából a foglalkoztatás csökkentheti a bűncselekmények számát Kenderesen.

A zágrábi kormány hadat üzen azoknak, akik jogtalanul veszik igénybe a rokkantnyugdíjat – jelentette be a horvát munkaügyi miniszter pénteken.

Költségvetési intézménnyé alakítana át 28, jelenleg gazdasági társasági formában működő kórházat a kormány.

Nem játszhat csapatában, az FC Barcelonában a Real Madrid ellen a szombati El Clásicón Xavi Hernández.

Magyari Péter is elhagyja az Index nevű hírportált. A Kreatív.hu információi szerint a hírportál ismert újságírója Uj Péter induló híroldalához csatlakozik.

Közel húszezren álltak rajthoz a harmadik alkalommal megrendezett jeruzsálemi maratoni futóversenyen a Palesztin Felszabadítási Szervezet bojkottfelhívása ellenére.

A Magyar Honvédség tovább segíti a balkáni térség stabilitását, folytatja a részvételt a bosznia-hercegovinai misszióban.

Megsemmisítette a spanyol legfelső bíróság a katalóniai Lleida városban érvényben levő jogszabályt, amely megtiltotta a burka viseletét a középületekben.

Az első becslések szerint a 2013/2014-es idényben 287,6 millió tonna lesz az Európai Unió 27 tagállamának összesített gabonatermése.

Torlódnak a kamionok a Záhony és Csap közötti magyar–ukrán határállomáson, péntek délutánra háromórás várakozás alakult ki a kilépőoldalon.

A kormány számít az önkormányzatokra azoknak a devizahiteleseknek a megsegítésében, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget – mondta Soltész Miklós.

A világelső szerb Novak Djokovic a cseh Tomas Berdychhel vívja a finálét az 1,78 millió dollár összdíjazású, dubaji keménypályás férfi tenisztornán.

A dán kormány úgy határozott, hogy több adót fizettet az olajtermelő vállalatokkal, és a pénzt az ország vasúthálózatának korszerűsítésére fordítja.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.