Varga: Nem zajlik tárgyalás a valutaalappal
Hivatalos tárgyalások nem folynak az IMF-fel, egyeztetések és különböző konzultációk vannak, ezt a jövőben is érdemes lesz megtartani – mondta Varga Mihály.
Hivatalos tárgyalások nem folynak az IMF-fel, egyeztetések és különböző konzultációk vannak, ezt a jövőben is érdemes lesz megtartani – mondta Varga Mihály.
Vadkenderültetvényt számoltak fel a rendőrök Halásztelken – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Befejezve észak-koreai „kosárlabda-diplomáciai” látogatását, Dennis Rodman amerikai kosárlabda-legenda „klassz srácnak” nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Aranyérmet nyert a magyar fiú párbajtőrcsapat a kadett korosztályú vívók budapesti Európa-bajnokságán.

„Hiteles” információk utalnak arra, hogy az Iszlám Magreb al-Kaidája elnevezésű terrorcsoport egyik vezetőjével végeztek a Mali északi részén folyó harcokban.

Le kell töltenie az elsőfokú ítéletben kiszabott és felerészben felfüggesztett, négy és fél év börtönbüntetését annak a nőnek, aki élettársával együtt súlyosan bántalmazta csecsemőjét.

A Várkert Bazár a budai rakpart szégyenfoltja volt ez idáig, most azonban felújítják, és várhatóan szebb lesz, mint új korában.

Barack Obama amerikai elnök kenyai féltestvére versenybe száll egy kormányzói posztért az afrikai országban hétfőn tartandó általános választásokon.

A Pécs 2–1-es győzelmet aratott a vendég MTK felett a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának nyitómérkőzésén. A Diósgyőr Vácott verte az Egert.

Sikeres volt a hó elleni védekezés az intenzív, központilag koordinált műveletirányítással, a több ezer fős személyi állomány és a technikai eszközök bevetésével – véli Bakondi György.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt pénteken az anyját sodrófával agyonverő nőt.

Nem játszhat a Lazio elleni szombati rangadón Mario Balotelli, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan válogatott futballistája.

Az Opel Mokka kezdeti egyeduralma után márciustól erős kihívókkal nézhet majd szembe: a Chevrolet Trax mellett a Ford lépteti a szorítóba újdonságát.

Az M0-s autóút bővítése miatt hétfőn egyirányúvá válik a XXII. kerületi Nagytétényi útnak a Dózsa György út és a Minta utcai vasúti átjáró közötti szakasza.

Forintosíthatják a devizahiteleket – vélik a távirati iroda által megkérdezett elemzők, akik azt is elmondták, nem sok konkrétum hangzott el Matolcsy György pénteki meghallgatásán.

Külföldi készítésűek lehettek azok a kétezer évesnél is régebbi cipők, amelyek egy korsóba rejtve kerültek elő Egyiptomban egy luxori templomból.

Elsőként a világelső, címvédő Novak Djokovic jutott be a fináléba az 1,78 millió dollár összdíjazású, dubaji keménypályás férfi tenisztornán.

Milyen jogai vannak a jóhiszemű autósnak akkor, amikor évekkel korábbra visszanyúló, nehezen bizonyítható eset kapcsán kap felszólítást?

Egyebek mellett feketén foglalkoztatott alkalmazottakat és illegálisan működő nyerőgépeket találtak egy szórakozóhelyen a revizorok.

Meghalt Lelkes Péter zongoraművész, újságíró. Búcsúztatása május 21-én lesz az Óbudai temető szóróparcellájában.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.