Megkezdte működését a Nemzeti Művész Klub
Megkezdte működését a Nemzeti Művész Klub a nemrég megnyílt Hotel Nemzetiben.
Megkezdte működését a Nemzeti Művész Klub a nemrég megnyílt Hotel Nemzetiben.
Nem tudta magát feladni egy régóta körözött gyilkos Svédországban, mert a rendőrkapitányság, amelyet megadón kiszemelt, elküldte azzal, hogy zárva van.
Két autó frontálisan ütközött a 10-es főút Pilisvörösvárt Piliscsabával összekötő szakaszán szerda este. A balesetben mindkét sofőr megsérült.
Megkezdte működését a Nemzeti Művész Klub a nemrég megnyílt Hotel Nemzetiben.

Nem tudta magát feladni egy régóta körözött gyilkos Svédországban, mert a rendőrkapitányság, amelyet megadón kiszemelt, elküldte azzal, hogy zárva van.

Két autó frontálisan ütközött a 10-es főút Pilisvörösvárt Piliscsabával összekötő szakaszán szerda este. A balesetben mindkét sofőr megsérült.

Párizsba utazik csütörtökön Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Nem hibázott a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – mondta a hatóság tanúként meghallgatott igazgatóhelyettese.

Csaknem 1,4 milliárd forintra pályázhatnak a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok.

Egy miskolci ékszerboltot rabolt ki két férfi kedden fegyverrel, illetve fegyvernek látszó utánzattal, az elkövetőket egyelőre nem találják.

A debreceni városházára is kikerült szerdán a székely zászló, és ezután minden állampolgársági eskütétel alkalmával, vagyis szerdánként tűzik majd ki az intézmény homlokzatára.

Ellenzi a dél-afrikai rendőrség a szándékos emberöléssel vádolt Oscar Pistorius óvadék ellenében való ideiglenes szabadlábra helyezését.

Az új jegybankelnök, illetve az új jegybanki eszközök szerepe is szóba került egy szerdai konferencián, melyen a monetáris politika jövőjéről polemizáltak szakértők.

Összesen több mint 24 600 gyermeket fogadtak örökbe tavaly Kínában, közülük 3 ezer fölött volt azoknak a száma, akik a határon túl találtak nevelőszülőkre.

Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának működését az egyetem rektora. A SOTÉ-n is vizsgálat indult a listázás miatt.

Közel 73 millió forintot nyert a Mátra és a Nyugat-Bükk erdészetét működtető Egererdő Zrt. Natura 2000-es élőhelyek védelmére.

Magyarország jó helyzetben van a többi országához képest az energiaellátás minősége vagy a közlekedési hálózat sűrűsége tekintetében is. A magyar gazdaság kitörési pontjait vizsgálja a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Megirigyelték az Apple Store-ok sikerét a Google-nél.

Kisebb havazásra és megélénkülő szélre számíthatunk szerdán és csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.

Halálra gázolt egy kerékpárost egy személyautó szerdán Hevesen – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Pénteken tartja 15. évértékelőjét Orbán Viktor, a helyszín a Millenáris Teátrum lesz.

A Fidesz-frakció szerint a kormány valódi segítséget kínál a legnehezebb helyzetben lévőknek, ellentétben a baloldallal, amely a hátrányos helyzetűeket csak akkor szólítja meg, „ha kampánycélokra meneteltetni akarja őket”.

Januárban 130 milliárd forinttal, 3,8 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona, így folytatódott a múlt év második felétől tapasztalt vagyongyarapodás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Nem sikerült keresztbe raknia a kocka Ladát a téren, mégis látványos lett a videó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.