Tizenegy ellenzéki képviselő tiszteletdíját csökkentették
A Ház kormánypárti szavazatokkal hagyta jóvá Kövér László döntését.
A Ház kormánypárti szavazatokkal hagyta jóvá Kövér László döntését.
„Elnézték, melyik ajtón kell bekopogni” – jelentette ki.
Az ügyben több százezer forintos bírság várható.
A Ház kormánypárti szavazatokkal hagyta jóvá Kövér László döntését.

„Elnézték, melyik ajtón kell bekopogni” – jelentette ki.

Az ügyben több százezer forintos bírság várható.

Éberen figyelte és büntette a Mol a csaló benzinkutasokat, de a visszaéléseket nem jelentették az adóhatóságnak, írja a 24.hu.

A Jobbiknak van egy koncepciója arról, hogy kellene megállítani a fiatalok elvándorlását – jelentette ki.

Tizennégy javaslat elfogadásáról dönthet az Országgyűlés.

A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke a testületre bízza a döntést.

Akár negyvenmilliárd is lehet a többletköltség, és ha a kormány nem ad elég pénzt, újra eladósodhat a főváros.

Egy évben maximum 120 napot dolgozhat egy tanuló, ehhez azonban a szülő hozzájárulása is kell.

Alig akad olyan eleme a programnak, amelyet ne érintene a késés és a költségnövekedés.

A politikus mentelmi jogát egy másik ügyben már felfüggesztette az Európai Parlament 2016 októberében.

A születésszám persze fontos, de csak az egyik oldala az éremnek. A hétfői KSH-jelentés margójára.

Kövér László megfogalmazása szerint a parlament nem kocsma, de azért bolsevikozott, az MSZP szerint a kormány tenyészállatként kezeli a nőket.

A vártnál hosszabb ideig tartott a nyomozás.

A kutatás szerint kétszer többen vannak azok, akik Orbán Viktort látnák szívesebben kormányfőként, mint akik Botka Lászlót.

A csepeli birkózócsarnok különös építési konstrukciója verte ki a biztosítékot. Szél Bernadett lép.

A Civilizáció mintegy ötven szervezet részvételét ígérte, amelyek nemcsak tüntettek, bemutatták munkájukat is.

A Samsung beruházásával „a jövő költözik be Gödre” – mondta a miniszterelnök.

A cikk szerint az aggodalmak középpontjában főként Magyarország áll.

Az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.

Egy időre teljesen leáll a brit prémiummárka gyártása, a villanyautókkal képzelt jövő pedig kérdéseket vet fel.

The opening of the M4 section marks another milestone in country's development.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.