Jövő héten érdemes lesz elkerülni a Lánchidat
Több reggelen is lezárják a Lánchidat a jövő héten.
Több reggelen is lezárják a Lánchidat a jövő héten.
Az unióban 25 százalék szerint bizonyos körülmények között a szexre mondott nem, nem jelent nemet.
Nevet vált az intézmény, Soproni Egyetemként folytatják jövő februártól.
Több reggelen is lezárják a Lánchidat a jövő héten.

Az unióban 25 százalék szerint bizonyos körülmények között a szexre mondott nem, nem jelent nemet.

Nevet vált az intézmény, Soproni Egyetemként folytatják jövő februártól.

A miniszter szerint a Hosszú–Gyárfás vitában neki nem osztottak lapot. A meghallgatáson meg az ellenzéknek.

Életmentő eszközökre fordítható támogatást kapott a gyermekonkológiai hálózat. Bemutatták a sterilboxot.

Több száz, 2006 és 2010 közötti „politikai ellenállót” érinthet az ellenzéki párt közkegyelmi indítványa.

A kecskeméti férfi egy fiatalkorú lánynak mutogatta magát.

Hivatalosan is a MÁV-hoz kerültek az elővárosi vasutak, de se új vonalak, se felújítások nem lesznek még.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint egy „trükkel” könnyen visszatérhet akár az abortuszvita is.

Túl nagy a tananyag, és kezdődhetne később is az iskola. Javaslatok a diákságtól.

Egyre bonyolódik a Pharaon-ügy. Az is kiderült: elbocsátások jöhetnek az állami cégeknél.

A légzési elégtelenség a fiatalokat is veszélyezteti.

Nyíregyházán már érvénybe lépett a riasztási fokozat.

Az MNB a Quaestor-vezér „rágalmazás és becsületsértés tényállításait kimerítő valótlanságai” miatt lépett.

A Quaestor volt vezére fellibbenti a fátylat a cége körüli „szabálytalanságokról”.

Valóban titkosszolgálati játszma állhat a háttérben?

A csütörtökön megjelenő hetilapok tartalmából válogattunk.

A Jobbik szerint lejáratókampány zajlik ellenük a Fideszhez köthető médiabirodalomban.

Sokan most is az utcai piacokon vásárolnak, de egyre többen próbálják az interneten felkutatni a gyógymódot.

Most akkor mi van azzal a reaktortartállyal?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.