Fidelitas: fojtogatás után üzengetés
Az ifjú kormánypártiaknak határozott véleményük van, a sajtó megkeresésére azonban többségük nem válaszolt.
Az ifjú kormánypártiaknak határozott véleményük van, a sajtó megkeresésére azonban többségük nem válaszolt.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a hétfői ülésnap 13 órakor kezdődik.
Több száz milliárd forintból újulnak meg az állami kezelésbe kerülő HÉV-pályák – írja a Magyar Idők.

Állítólag a miniszterelnök ellen terveztek merényletet, de várat magára, hogy ezzel meg is gyanúsítsák őket.

A városvezetés idén nem engedi el az egészségügyi alapellátók iparűzési adóját.

Ugyanott szerzett minősítést a felcsúti polgármester, ahova a Lázár testvérek is járnak.

A tizenkét vízügyi igazgatóságból tízben védekeznek a szakemberek. Ráadásul a következő napokban további esőzések várhatók.

Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke közölte, a szervezet közgyűlését hamarosan újból összehívja.

Ma is volt lottósorsolás, íme a hat bűvös szám.

Hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával indul büntetőper.

Szemelyben a képviselő-testület oszlatta fel magát, Tiszanagyfalu vezetője pedig nyugdíjba ment.

Kerékgyártó állítása szerint többet ivott a kelleténél.

A szélsőjobboldali szervezetek rendezvényén az antifasiszta ellentüntetők is megjelentek.

A DK elnöke hangsúlyozta, a tüntetők minden követelése a 2010 utáni változtatások visszavonásáról szól.

Ott voltunk a csordultig telt Kossuth téren, az esernyők között kérdezősködtünk és figyeltünk.

Az Index úgy tudja, a kormányfő arról beszélt: a választásokig szó sem lehet a Klik megszüntetéséről.

Az eső ellenére megtelt a Kossuth tér szombaton a közoktatás siralmas állapota ellen tiltakozókkal.

Baka András tanácsa úgy döntött: rendben volt a kamarai választás. A volt főbíró ellen elfogultság miatt volt kifogás.

Az oktatási államtitkár szerint szakmai egyeztetéseket kell folytatni.

A 29 éves férfi a születésnapján ugrott ki egy fővárosi luxusszállodából az utcára. Szervezetében ecstasyt, nyugtatót és altatót találtak.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

Kedden hajnalban mínusz 18 fok is lehet.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

– Ha a kubai vezetés helyében lennék, aggódnék – mondta Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban.

A görög labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában vasárnap az AEK Athén az Arisz Szaloniki otthonában lépett pályára.

A Bundesliga 16. fordulójának zárómérkőzésén a Bayern München 8-1-re nyert a Wolfsburg ellen.

Hosszas betegség után 48 éves korában távozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.