Amúgy is lejáró szerződést bontana fel a kormány?
Úgy tűnik, hogy már nincs is idő hivatalosan felmondani a megállapodást.
Úgy tűnik, hogy már nincs is idő hivatalosan felmondani a megállapodást.
Sajtóhírek szerint egy CBA-hoz köthető üzletemberről lehet szó.
Az elavult röntgengépek helyett az 1,28 milliárd forintból három telephelyre kerültek új készülékek.

Minden előzmény nélkül kezdte ütni a pár áldozatát.

Hamarosan elindul a rendszerhez kapcsolódó internetes oldal.

Az alapítvány a város kérését meghallotta, és ezzel a történet lezárulhat.

Ibolya Tibornak nem világos, miért indokolt a bíróság olyannal, amit ők nem állítottak.

A gazdasági társaságok integritásuk helyzetéről kaphatnak egyfajta tükörképet.

Az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

Egy-egy adventi hétvége 50-70 százalékos utasforgalom-növekedést hoz.

Az államtitkárt a miniszteri biztosi feladatokért pluszdíjazás nem illeti meg.

Állatorvosi lónak nevezte a Biszku-ügyet Gellért Ádám nemzetközi jogász.

A Telekom visszaélt azzal, hogy van pénze, nagy cég, nagy befolyással rendelkezik – mondta a politikus.

Szócsatát vívtak az Ákos-rajongók és a civil tüntetők a szerda esti koncert előtt.

Szűkszavú meghívó jelent meg Budapest honlapján.

Míg a prostituáltakat előszeretettel büntetik, kerítés miatt keveseket ítélnek el.

Barta-Eke Gyula egy főzőműsorban tett a nőkről általánosító kijelentést.

Tiffán Zsolt hülyegyerekezett, Kocsis Máté undorodott, Surján László véleményterrort emlegetett.

Nemes-Nagy Tibor lett az állami közútkezelő új vezérigazgatója.

Orbán azt mondta a jobboldali pártról, hogy tele van bűnözőkkel és egy kitartott párt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.