Tükröt mutat a Google: ezek érdeklik a magyarokat
Meglepő dolgokra keresnek rá a hazai internetezők.
Meglepő dolgokra keresnek rá a hazai internetezők.
Nem tudta növelni táborát a baloldal, tavasz óta a lélektani határ alatt vannak.
Ezután is olyan helyszíneken teljesítenek szolgálatot, ahol nagyobb tömeg megjelenése várható.
Meglepő dolgokra keresnek rá a hazai internetezők.

Nem tudta növelni táborát a baloldal, tavasz óta a lélektani határ alatt vannak.

Ezután is olyan helyszíneken teljesítenek szolgálatot, ahol nagyobb tömeg megjelenése várható.

900 dolgozót érint az intézkedés januártól.

Életének 95. évében hunyt el Skultéty Csaba író, újságíró, publicista.

Az egészségügyben dolgozók elvándorlása az egész Európai Unióban problémát jelent.

Szabó Bálint szerint politikai alapon osztogattak kedvezményeket Szeged vezetői 2013 előtt.

A földmozgás erőssége 2,3 volt a Richter-féle skálán.

A házelnök szerint lényeges, hogy a közbeszéd része legyen a demográfiai helyzet.

Lubomir Zaorálek cseh külügyminiszter mást állított.

Gyurcsány a vizitdíj elkaszálását emlegette, a Fidesz Gyurcsányt ostorozta és béremelésről beszél.

Öt százalék lett a lakásépítés áfája, csökkentik a bankadót, rendezik a Quaestor-károsultak helyzetét.

Az Origo szerint az ügyészség elismerte: megtérült az államot ért kár.

A jegykiadókat a nagy forgalmú budapesti pályaudvarokon és az elővárosi vasútvonal egyes részein helyezték el.

A kormányfő nem javasolja a magyar politikai életnek, hogy átvegye az ügyészség vagy a rendőrség feladatait.

A bíróság elmarasztalta Magyarországot is a nyugdíjtörvény módosítása miatt.

Két tárca a Várba tart, az OSZK a Palotanegyedbe költözhet.

Szerintük az Origo állítása „nem fedi a valóságot”, és már egy nővér vissza is vonta felmondását.

A volt miniszter badarságnak minősítette azt az állítást, hogy a Nyugat erőtlen.

Az ünnepélyes avatásról a későbbiekben dönt a Hóman Bálint Alapítvány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Folytatódik a kíméletlen sorozás.

Felszállt a füst, Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re kitűzte az országgyűlési választások időpontját.

Lőtt egy bombagólt, de mintha tragédia történt volna Liverpoolban, és erre Erling Haaland is felfigyelt.

A TUDATOS POLGÁR – A Mammon Birodalom csicskáit az orbánizmus mögötti teljes összefogás tudja legyőzni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.