Több mint 12 ezren érkeztek nagypénteken Ukrajnából
A rendőrség Kőbánya-felső vasútállomáson és a BOK-csarnokban is segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket.
A rendőrség Kőbánya-felső vasútállomáson és a BOK-csarnokban is segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket.
A bíboros reményét fejezte ki, hogy a mostani háborús helyzetben is tanúságot tudunk tenni a hitünkről.
A 444 hírportál is asszisztált a gyűlöletkeltő kampányhoz.

Az elkövetkezendő napokban akár viharossá is változhat az idő.
522 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Fabiny Tamás szerint a járvány a transzcendentális kérdések felé fordította a tekintetünket.
A Magyarságkutató Intézetben csúcstechnológiával folynak az archeogenetikai kutatások.
Az ünnepet a hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája.
A kitöltött támogatói íveket Kiskunhalas jegyzője továbbította a NAIH-nak.
Az ukrajnai háború miatt a hívek idén a segítségnyújtáson keresztül juthattak közelebb Krisztus ügyéhez.
A megválasztott államfő szerint húsvétkor, a hagyományok mellett még fontosabb az a lelki út, amit bejárunk.
A miniszterelnök Facebook-oldalán köszöntött mindenkit nagypéntek alkalmából.
A módszer lényege, hogy a veszélyes anyagokat nem az elszállítást követően, hanem még a helyszínen vetik vizsgálat alá.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a húsvét és a szeretet fontosságáról beszélt az M1-en.
Soltész Miklós szerint a kereszt a több mint kétezer évvel ezelőtti nagypéntek szomorú, de valóságos történetére, a szenvedésre, de a megváltásra is emlékeztet.
A beléptetettek közül a rendőrség 1137 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Csókay András idegsebész védelmébe vette Szász Jánost, a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó műtétet filmre vevő rendezőt.
Legtöbbször analfabétának, alkoholistának és önálló akarat nélküli zombiknak állították be a vidékieket.
A baloldali ügyvéd szerint nem kell forradalom.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között várható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Életbe lép a nyári menetrend.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a kormány nem enged az álláspontjából.
Elemzik a vizsgálati eredményeket.
Június 21-től ismét látogatható a Kagyló Strand.
Lakhatási problémák, szervezett bűnözés, GMO-s élelmiszerek, csökkenő magyar bérek – ezeket hozná az ukrán tagság.
Néhány különleges ismertetőjegye is van.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
A szóban forgó termék fogyasztása az arra érzékenyeknek egészségügyi kockázatot jelenthet.
Az iráni külügyminiszter egy interjúban beszélt országa egyértelmű szándékáról.
Kibővülnek és egységesülnek a MÁV-csoport utastájékoztató térképei, online adatbázisai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.