Hamarosan már a háziorvosok is olthatnak a Janssen-vakcinával
A 16. heti járványügyi adatokhoz képest a 17. héten harminc százalékkal csökkent a fertőzöttek száma – közölte Galgóczi Ágnes.
A 16. heti járványügyi adatokhoz képest a 17. héten harminc százalékkal csökkent a fertőzöttek száma – közölte Galgóczi Ágnes.
Minden új igénylőnek biztosítják az első oltást, illetve felkészültek az ismétlő oltások lebonyolítására is.
A megkérdezettek hatvan százaléka szerint az, hogy a regisztráltak több mint háromnegyede megkapta már az első oltását, a magyar kormány sikere.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt járnak el nyomozó ügyészek a Szász-üggyel kapcsolatban.
A kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedést tervez az idei évre, év végén elérheti a gazdaság a járvány előtti szintet.
A Magyar Honvédség bekapcsolódása az oltóbuszokkal nagy segítséget jelent az oltások gyorsításában.
Ezerhatszáznyolcvan fővel emelkedett az új fertőzöttek száma, elhunyt 124, többségében idős, krónikus beteg.
A jogszabály a bejelentett, orvosilag ellenőrzött prostitúciós tevékenységet önmagában nem bünteti.
Kibújt a szög a zsákból.
2021. január 25.: „Engedélyezzék a vendéglátóhelyeknek, hogy kinyissák a teraszaikat.” – 2021. május 3.: „(…) az átoltottság messze nem elégséges az ilyen mértékű nyitáshoz.”
A férfi a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, hogy az ex-MSZP-s Lackner Csabának kellett csúszópénzt adnia, a politikus ezért rágalmazás miatt pert indított.
Csütörtök reggel megkezdődnek az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
Egymás után jelennek meg illegális szemétlerakatok a XV. kerületben, ami a lakosokat is egyre inkább felháborítja.
Dobrev Klára egyértelművé tette, hogy ő a baloldali összefogás központi szereplője.
Az államtitkár szerint minél többen élnek az oltás lehetőségével, annál kisebb lesz a valószínűsége egy újabb hullámnak, és annál hamarabb kaphatjuk vissza megszokott életünket.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a liberálisok véleményhegemóniára törekednek, és erre szolgál a politikai korrektség. Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia.
Még két nap van hátra, és már csak alig több mint kétezer szignóra van a jogszabályban rögzített limit.
A nyugati civilizáció a végső romlás és pusztulás felé tart – jelentette ki a publicista G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című könyvének a bemutatóján.
Csúcson voltak tavaly a házasságkötések, hetven éves mélyponton a válások, miközben több magyar tért haza, mint amennyien kivándoroltak.
Ritka technikai hiba után ismét csúszik az ügetőhajtó elleni merénylet miatti per.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez kerül a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézete.
A kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, több környékbeli buszvonal sűrítve indul.
Fiumében tartották a Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferenciát.
Megvalósul Krausz Ferenc Élvonal programja.
A miniszterelnök traktorra pattant.
Azóta helyreállította az önkormányzat.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.