A baloldal a kormányra akarja hárítani a felelősséget az Örs vezér tér ügyében
Niedermüller Péter újabb botrányos kijelentésében azt taglalta, hogy szerinte a randalírozók ugyanolyan polgárai az országnak, mint bárki más.

Niedermüller Péter újabb botrányos kijelentésében azt taglalta, hogy szerinte a randalírozók ugyanolyan polgárai az országnak, mint bárki más.

A harmadik oltás lehetőségével már több mint százezren éltek Magyarországon.

Országszerte több mint 150 esethez riasztották a tűzoltókat. A vihar a legtöbb munkát Zala megyében adta.
Niedermüller Péter újabb botrányos kijelentésében azt taglalta, hogy szerinte a randalírozók ugyanolyan polgárai az országnak, mint bárki más.

A harmadik oltás lehetőségével már több mint százezren éltek Magyarországon.

Országszerte több mint 150 esethez riasztották a tűzoltókat. A vihar a legtöbb munkát Zala megyében adta.

Az elmúlt tíz évben tízszer több forrás jutott a szegregátumok kezelésére, mint korábban.

A tudós a tibetológia olyan klasszikusa, akinek munkái az ótibeti korral foglalkozóknak máig megkerülhetetlenek.

A kezdeményezés célja, hogy minél több olyan politikus kerüljön a parlamentbe, aki hitelesen képviseli a közjót és a tízparancsolatot.

Lakatos Gusztáv személyében a miskolci és borsodi cigány közösség új vajdát üdvözölhet. Meghívást kaptunk a beiktatási ünnepségre.

A Jobbik elnökét szemmel tartó Teplán István 2010 előtt a Kormányzati Személyügyi Központ főigazgatója, vagyis Gyurcsány Ferenc fő személyzetise is volt.

Kérdőívvel mérték fel a diákok szexuális érdeklődését a budapesti Eötvös József Gimnáziumban.

A jobbikos politikus korábban „tetűcsúszdásoknak” nevezte a zsidókat, sőt a NAV nyomozást rendelt el ellene költségvetési csalás gyanúja miatt.

Egy már létező termékkel pályázhatott új technológia kifejlesztésére Cseh Katalin cége, amelynek révén négy és fél milliárd forintnyi EU-támogatást vett fel.

Gyurcsány a háttéralkuk során az ismét a Karácsony-párttal szövetkező MSZP-t és a Momentumot vette célba, hogy ne maradjon alternatíva a baloldalon.

Hungarikummá minősítették a máriapócsi kegyhelyet és búcsút.

Az Ügy című oknyomozó műsor ezúttal a gyulai pedofil jobbikos sötét múltját tárta fel.

„Egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti az SZFE diákjait” – írta az egyetem vezetése.

A Fidelitas videójában felhívja a figyelmet arra, hogy a budapesti városháza tele van Gyurcsány Ferenc embereivel.

A miniszter szerint az elmúlt években többen megtanulhatták, hogy a magyarokkal Európában számolni kell.

„Svédország az első olyan nemzet, amelyik öngyilkosságot követett el.”

A kommunizmus kutatójaként is ismert konzervatív amerikai rádiós ma már felteszi magának a kérdést, hogy vajon Magyarország nem szabadabb-e, mint Amerika?

A halálos áldozatok között nincs gyerek. Orbán Viktor is részvétét fejezte ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.

A kafetériarendszer hozzájárulhat a pénzügyi biztonsághoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.