Tizenkét és fél évet ülhet Marian Cozma gyilkosa, Sztojka Iván
Egy nőt futtatott, elvette a prostitúcióból származó pénzét, amit „tisztára mosatott” bűntársaival.
Egy nőt futtatott, elvette a prostitúcióból származó pénzét, amit „tisztára mosatott” bűntársaival.

A Miniszterelnökség közleménye szerint konstruktív párbeszédet folytat a kormány az Európai Bizottsággal, és semmi ok nem lehet a helyreállítási terv elutasítására.

A beruházás részeként az önkormányzat 800 méter mély termálkutat fúratott, az V. kerületiek ingyenesen részt vehetnek a próbaüzemben.
Egy nőt futtatott, elvette a prostitúcióból származó pénzét, amit „tisztára mosatott” bűntársaival.

A Miniszterelnökség közleménye szerint konstruktív párbeszédet folytat a kormány az Európai Bizottsággal, és semmi ok nem lehet a helyreállítási terv elutasítására.

A beruházás részeként az önkormányzat 800 méter mély termálkutat fúratott, az V. kerületiek ingyenesen részt vehetnek a próbaüzemben.

Hat nap alatt hatszáz kilométert teljesítenek a résztvevők, három helyszínen lehet majd vért adni.

Másfél év késéssel elindult a Blaha Lujza tér felújítása, az eredeti tervekből Karácsony Gergely számos elemet kivett.

Az MSZP társelnöke szerint ő a beszédében a megszorítások ellen szólalt fel.

„Olyan értékeket védünk, amelyeket képzettségünk és tudós elkötelezettségünk révén hivatottak vagyunk képviselni” – közölte a szervezet.

A celeb vállalkozó tagadja, hogy büntetőfékezett volna az autóbusz előtt.

A Katolikus Karitász programjában több mint háromezer gyermek és kétezer felnőtt prevenciós vizsgálatát végezték el.

Így vélekednek a magyarok az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása szerint.

Több ember előtt, fényes nappal támadt rá a nőre. Fogdosta, majd lehúzta a lány nadrágján a cipzárt és ráült, hogy meg tudja erőszakolni.

2035-re megújul a fellegvár, a palota, és annak teljes környezete. A beruházást a város is örömmel fogadja.

A főpolgármester szemrebbenés nélkül sajátjaként olvasta fel a miniszterelnök szavait Miskolcon.

A tudományos diákköri tevékenység immár hét évtizede jelenti a magyar felsőoktatási tehetséggondozás egyik legfontosabb pillérét.

A mai sajtótájékoztatón kiderült: Karácsony Gergely továbbra is Tarlós Istvánra mutogat, ha problémákba ütközik.

A hétvégén összesen hárman hunytak el, a gyógyultak száma azonban folyamatosan nő.

A magyar gazdaság akkor is hat százalék felett nőhet, ha az uniótól egy fillér sem érkezik az év végéig.

A francia légierőben Caracal (sivatagi hiúz) néven rendszeresített és számos fronton bizonyított gép lesz a Magyar Honvédség egyik meghatározó helikoptertípusa.

Cáfolták Szél Bernadett állításait, amiket az endometriózissal küszködő nők közfinanszírozott ellátásáról fogalmazott meg.

A kabinet azt kéri az emberektől, hogy mondják el a véleményüket a koronavírus-járvány utáni életről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Nincsenek véletlenek, ezért került szájzár a tiszásokra.

Jubileumi évadot ünnepel a Fesztivál Akadémia Budapest.

Szinte napra pontosan egy év után történik meg ismét ez Liverpoolban.

Régi tapasztalatot fogalmaz meg egy helyütt Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.