Vizsgálatot indítanak Karácsony hajótendere ügyében
A Fidesz felszólította a főpolgármestert, hogy rendeljen el vizsgálatot, mert gond lehet a győztes cég előzetesen benyújtott referenciáival.

A Fidesz felszólította a főpolgármestert, hogy rendeljen el vizsgálatot, mert gond lehet a győztes cég előzetesen benyújtott referenciáival.

A 70–79 éves korosztályban már 85 százalék a legalább egy oltást megkapott állampolgárok aránya.

A járvány után nemcsak az élet indul újra, hanem a migrációs nyomás is növekszik, ezért fontos erről is megkérdezni a magyar embereket.
A Fidesz felszólította a főpolgármestert, hogy rendeljen el vizsgálatot, mert gond lehet a győztes cég előzetesen benyújtott referenciáival.

A 70–79 éves korosztályban már 85 százalék a legalább egy oltást megkapott állampolgárok aránya.

A járvány után nemcsak az élet indul újra, hanem a migrációs nyomás is növekszik, ezért fontos erről is megkérdezni a magyar embereket.

Összesen több mint tizenhatmilliós kárt okozott Berki Krisztián.

Tinilányoknak hirdettek tábort Nyári tábor lázadó lányoknak címmel Soros György álciviljei.

Cél, hogy az igen nagy eszmei és anyagi értéket képviselő roncs minden darabja közgyűjteménybe, lehetőleg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumba kerüljön.

Nem ördögtől való, ha egy politikus olvassa a beszédeit – reagált Karácsony Gergely arra, hogy kiderült: miskolci kampányeseményén beszéde elmondásakor súgógép segítségére szorult.

Egyes információk szerint Berki elfutott az újságírók elől, amikor megérkezett a bíróságra.

A Blaha Lujza tér felújítása miatt lépésben lehet haladni a városban, több munkálat is egyszerre kezdődött meg.

Takarítási gondok vannak az Astorián, a Deák Ferenc téren, a Kálvin téren és a Március 15-e téren is.

Miután óvatosan kivették a képet, a restaurátor felemelte a vásznat, és kiderült, hogy alatta egy másik festmény is van.

A járványhelyzet enyhülésének köszönhetően idén újra növekedhet majd a koronavírus által padlóra küldött ágazat.

A jótékonysági futás részeként az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány a magyarfülpösi szórványkollégium lakóit is támogatja.

A kormányzati tájékoztatóból kiderül, hogy 86 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.

A globális gazdaság jelenleg másfél bolygónak megfelelő erőforrást használ fel, és ha nem változtatunk, akkor 2050-re már három Föld bolygóra lenne szükségünk.

Már a 2030–32-es terveken, elérendő célokon dolgozik a Honvédelmi Minisztérium.

A baloldali frakció a Csokonai Művelődési Központ szervezeti átalakítása mellett döntött. Az új céget, amely a médiát is felügyeli, agrármérnök-diplomával vezeti az ügyvezető.

A feddhetetlenségi nyilatkozatnak van egy Czeglédy Csabára szabott feltétele is.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmondta: a most induló nemzeti konzultációban is helyet kap az oltóanyaggyár ügye.

Budai Gyula nevetségesnek nevezte, hogy a büntetőeljárás alá vont DK-s ügyvéd egyáltalán elindulhat a baloldali előválasztáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Nincsenek véletlenek, ezért került szájzár a tiszásokra.

Jubileumi évadot ünnepel a Fesztivál Akadémia Budapest.

Szinte napra pontosan egy év után történik meg ismét ez Liverpoolban.

Régi tapasztalatot fogalmaz meg egy helyütt Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.