Újabb mutyigyanús üzlet a BKV-nál
A kormánypárt fővárosi frakciója azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot a hajózási szerződés ügyében.

A kormánypárt fővárosi frakciója azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot a hajózási szerződés ügyében.

Hozzávetőleg a Budapesten közlekedő buszok kevesebb mint negyven százalékánál hűti érdemben az utasteret a légkondicionáló berendezés.

Az egyéni és a pártérdekek miatt sok településen egymásnak estek a gyurcsányista összefogás pártjai, ezért több helyen megszűnt a baloldal többsége.
A kormánypárt fővárosi frakciója azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot a hajózási szerződés ügyében.

Hozzávetőleg a Budapesten közlekedő buszok kevesebb mint negyven százalékánál hűti érdemben az utasteret a légkondicionáló berendezés.

Az egyéni és a pártérdekek miatt sok településen egymásnak estek a gyurcsányista összefogás pártjai, ezért több helyen megszűnt a baloldal többsége.

2019-ben és tavaly is többen tértek haza, mint amennyien kivándoroltak – számolt be róla a politikus.

Bár egyes jobbikos politikusok nagy sikereket jósoltak Jakab Péter éneklésének, a Jobbik elnökével együtt végül törölték a felvételt.

A politikus arra szólított fel, hogy minél többen töltsék ki a legújabb nemzeti konzultációs kérdőívet és támogassák a javaslatot.

A párt képviselőjelöltje „Péter dalaként” hirdeti közösségi oldalán az egyperces videót, amire a Jobbik elnökének nem adott engedélyt az eredeti dal szerzője.

Ha közel ötödével nőnének a legkisebb bérek, azzal a kapcsolódó juttatások – például a táppénz vagy a gyed – és a magasabb keresetűek fizetése is tovább emelkedhetne.

A Jobbik elnöke a közösségi oldalára feltöltött videóban énekelve üzent a választóknak, azonban az eredeti dal szerzője nem adott engedélyt erre.

Ha rajtam múlik, fog még nem mosolyogva is rendőrök között állni – írta a tiszti főorvosról közösségi oldalára a momentumos politikus.

Az anya nő, az apa férfi. Ez a meghatározás bántja leginkább a magyar gyermekvédelmi törvény bírálóit – mondta Hidvéghi Balázs.

Magyarország a gyermekvédelmi törvénnyel eltalálta az Európai Parlament egyik érzékeny idegét.

„Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik ebben a pillanatban Magyarországtól akarják megvédeni.”

Mi már tényleg csak egy kávét kérünk.

Ma van a népesedési világnap, ennek alkalmából készített kutatást a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, melyből kiderül, hogy a magyarok a családban látják a jövőt.

Egy kamionost letartóztatott a bíróság, egy másikat még keresnek, rá 39 migráns várt a határ mellett.

Semmitmondó romaprogramot mutattak be a gyurcsányista összefogás politikusai. A szakértő szerint látszik, hogy a baloldalnak a fővároson kívül egyáltalán nincs kapcsolata a roma közösségekkel.

Gyakran okozott már botrányos pillanatokat Gyurcsány Ferenc, aki a héten egy gyöngyösi utcafórumon borzolta a kedélyeket.

Demagóg közhelyeket pufogtatott országjárásán a főpolgármester.

Rendkívül sikeres a magyar járványügyi védekezés, egy kivételével valamennyi uniós tagállamot megelőzzük a védettségi rangsorban – adta hírül a kormány a Facebookon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Nincsenek véletlenek, ezért került szájzár a tiszásokra.

Jubileumi évadot ünnepel a Fesztivál Akadémia Budapest.

Szinte napra pontosan egy év után történik meg ismét ez Liverpoolban.

Régi tapasztalatot fogalmaz meg egy helyütt Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.