Baloldaliak is támogatják a kormány új intézkedéseit
Jelentős, 80-90 százalékos a támogatottsága az Orbán Viktor által bejelentett intézkedéseknek.

Jelentős, 80-90 százalékos a támogatottsága az Orbán Viktor által bejelentett intézkedéseknek.

Mindent meg kell tenni azért, hogy az emberek biztonságosan használhassák az internetet – fogalmazott a miniszter.

A Fidelitas összeszedte, hogy melyik baloldali vezetésű önkormányzat mennyi pluszpénzzel zárta a 2020-as évet.
Jelentős, 80-90 százalékos a támogatottsága az Orbán Viktor által bejelentett intézkedéseknek.

Mindent meg kell tenni azért, hogy az emberek biztonságosan használhassák az internetet – fogalmazott a miniszter.

A Fidelitas összeszedte, hogy melyik baloldali vezetésű önkormányzat mennyi pluszpénzzel zárta a 2020-as évet.

Szerelmi háromszög állhat a szegedi tragédia mögött, a gyanúsított egy sportkocsival menekül.

Czeglédy Csaba mártírt szeretne magából csinálni – írja legfrissebb posztjában Budai Gyula.

A hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak és kilenc koronavírusos beteg hunyt el.

Az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint azért sürgetik a jogállamisági eljárást, hogy helyzetbe hozzák az ellenzéket.

A szociális ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta, a speciális eljárásrend idején az élet védelme az első.

Sikeres volt a szexuális és munkacélú kizsákmányolás felszámolására irányuló együttműködés a júniusi uniós akció során.

Több mint két évtizedes működése alatt arculatának szerves részévé vált a melegpropaganda.

Azonnal a Fideszt tették felelőssé a nem tömeges és amúgy természetes okokra visszavezethető elhullásért.

Az államtitkár szerint lehet, hogy Gyurcsány Ferencnek van igaza, és a baloldalon egyszázaléknyi súlya sincs Karácsony Gergelynek.

Egyre-másra veszíti el az MSZP fajsúlyos politikusait, akik sorra a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióban landolnak.

„Nem gondoltam volna, hogy értelmetlen, zsigerből autógyűlölő sávfelfestések miatt leszek kénytelen egyszer végső búcsút venni a magyar baloldaltól” – írja a szociológus.

Győr királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulója alkalmából emeltek Győr-keresztet.

„Fekete ruhás, artikulátlanul üvöltő emberek”, „félelmetes csoport” – így támadtak a magyar szurkolókra a hazai balliberális megmondóemberek.

A bűnszervezet utolsó, még szabadlábon levő tagjait június 18-án Kisinyovban magyar nyomozók segítségével fogták el, június 20-án őket is letartóztatta a bíróság.

A honvédség tűzszerészei sikeresen emelték ki a Dunából a Lánchíd alatti világháborús légibombát.

Szánthó Miklós: Az LMBTI-szervezetek kezdték népszerűsíteni a transzneműséget a címlapokra tett kikent-kifent gyermekekkel.

– Az elkövetkező időszakban ismét előtérbe fog kerülni az unió migrációs politikája – mondta a Fidesz frakcióvezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.