Fennakadásokat okoz az időjárás a vasúti közlekedésben
A Honvédkórház százhúsz éves történelmét felölelő emlékkönyvet mutatott be a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központ Budapesten, a Stefánia Palotában csütörtökön.
Kisvárdán egy élelmiszer-áruház, Mátészalkán pedig a vasútállomás egyik épületének tetejét rongálta meg a csütörtök délutáni szélvihar – számolt be a károkról több országos és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei portál. A megyében több útszakaszon és vasútvonal
A Honvédkórház százhúsz éves történelmét felölelő emlékkönyvet mutatott be a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központ Budapesten, a Stefánia Palotában csütörtökön.
Kisvárdán egy élelmiszer-áruház, Mátészalkán pedig a vasútállomás egyik épületének tetejét rongálta meg a csütörtök délutáni szélvihar – számolt be a károkról több országos és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei portál. A megyében több útszakaszon és vasútvonal
Programjának első pontjaként a kommunális adó eltörlését hirdette meg Gödöllő Fidesz-KDNP által támogatott független polgármesterjelöltje csütörtökön.
Pacsay-Tomassich Orsolya beszámolt arról, hogy a partnerországok kormányai köszönetüket és elégedettségüket fejezik ki az emberi tőkébe fektető „nagylelkű, sikeres program” megvalósításáért.
Rétvári Bence hangsúlyozta, a táborokban gyakorlatorientált módon, beszédközpontúan mélyítik el a diákok az év közben elsajátított nyelvi ismereteket.
Sok napsütés várható az utolsó júniusi hétvégén, de átmeneti enyhülést hoz a hidegfront. Pénteken mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakulnak a hőmérsékleti maximumok, de vasárnap néhol ismét 34 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai S
A visszaélések megakadályozása és az egységes elbírálások érdekében módosító javaslatot nyújtottak be a köznevelési törvényt is érintő kormányzati előterjesztéshez – közölte Rétvári Bence.
Az osztrák-magyar határon átvezető harminc út közül csak hat esetében van szó esetleges ausztriai „korlátozásról” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A WHO az UNESCO és az UNICEF által ajánlott nemzetközi szexuális felvilágosító programok nagyon veszélyesek: nem pusztán 0-4 éves korig tanítanának a gyermekeknek maszturbációt, hanem a tizenkét éves gyermekeknek olyan szexuális jogokat propagálnának, ame
Gyurcsány Ferenc ki is nyújtotta kezét az MSZP-s árvák felé.
A szabadság eszméjét méltatta a magyar és az osztrák külügyminiszter Sopron határában, ahol a vasfüggöny szimbolikus átvágásának 30. évfordulójára emlékeztek.
A külgazdasági és külügyi működést támogató folyamatok fejlesztésének célja, hogy előtérbe helyezze az ügyfélbarát megoldásokat, és segítse a konzuli ügyintézés területén az elektronikus közigazgatást.
Az autómentes Városliget elérése érdekében további földalatti parkolók is épülnek, az Állatkerti körúton 700, míg a Hermina úton egy 275 férőhelyes létesítmény épül.
A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint a nap folyamán Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lehetnek másodfokú riasztások.
Három binturong (Arctictis binturong) született a Szegedi Vadasparkban, a Délkelet-Ázsiában őshonos cibetmacskafaj kölykeit már a látogatók is megfigyelhetik – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
Miután a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal menekültstátuszt adott a volt miniszterelnöknek, a jogszabályok szerint nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az önkéntesek már pénteken befejezték a védművek építését.
A főváros már túl van a tetőzésen.
Rengeteg gondot okoznak a katasztrófaturisták.
Vitályos Eszter szerint a térség túl van az áradás nehezén.
A víz nem csak hideg és erős sodrású, van még egy nagyon komoly ok, amire rengetegen nem gondolnak.
Beköszöntött végre az ősz.
Karácsony Gergely cinikusan fordult a budapestiek problémái felé.
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Külföldi sofőr támadta meg az apát és lányát, kétszer is megpróbálta elgázolni őket.
A Fair Right TikTok-csatorna mutatott görbe tükröt a Tisza Párt Dunánál pózoló elnökének.
A Tisza elnöke eddig kétszer futamodott meg a miniszterelnök politikai igazgatójával folytatandó tévés vita elől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.