Ennyi volt, megelégelte az államtitkár Magyar Péter kórházi hecckampányát
A Tisza Párt elnöke csak a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, de a kórház nem a politika játszótere – mondta a lapunknak Takács Péter.
A Tisza Párt elnöke csak a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, de a kórház nem a politika játszótere – mondta a lapunknak Takács Péter.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Árokba hajtott az autó, és a fák közé csapódott.
A Tisza Párt elnöke csak a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, de a kórház nem a politika játszótere – mondta a lapunknak Takács Péter.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Árokba hajtott az autó, és a fák közé csapódott.
A magyarok elutasítják, hogy tömegesen telepítsenek be ide illegális bevándorlókat – jelentette ki Rétvári Bence.
Rotyis Bálint szerint jelen helyzetben nem biztosított, hogy a kerület hatékonyan tudjon működni.
Péntekig hőségriasztás van érvényben.
Kissomlyón szavazategyenlőség alakult ki júniusban a két polgármesterjelölt között.
A választások óta megfeledkeztek a baloldali politikusok a bérlakásokban élőkről.
Emellett viszont laptopokat, táblagépeket és ingyenes tankönyveket kap több százezer diák.
A miniszter a baloldali botránypolitikus színrelépését a kegyelmi ügy következményének tartja.
Az európai polgárok véleménye ma már gyökeresen különbözik a brüsszeli döntéshozók nézeteitől a miniszter szerint.
Kizárólag rémtörténeteket olvasni az állami ellátásról, ezen belül a János kórház különösen rossz hírű.
Az egész Kárpát-medence tele van fiatal és tehetséges magyarokkal.
Takács Péter államtitkár hangsúlyozta: a kormány az egészségügyi szakdolgozókat a pályán akarja tartani.
A külföldről pénzelt ügynököknek viselni kell a billogot a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint.
A TEK nagy erőkkel vonult ki a nyugat-dunánrúli városba, a hatóság őrizetbe vette a Fő utcai dohányboltban elfogott fiatal elkövetőt.
Az államtitkár a Tranziton a BME új rektorával beszélgetett, aki elárulta, hogyan alakítaná át az intézményét.
A klasszika-filológus professzor a Tranziton elmondta, hogy a muszlimok Európában olyan cselekedeteket engednek meg maguknak, amit a hazájukban nem tehetnének meg.
Az idősekért kiemelkedő munkát végző települések irányítóit szeretnék elismerni.
Mutatjuk, hogy mikor tekinthető meg a beszélgetés a miniszterelnökkel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz új országgyűlési képviselője az utóbbi években az Európai Parlament munkájában vett részt.
Két vármegyében is.
Bősz Anett a DK-ból is kilép.
A házelnök rendreutasította a DK vezetőjét.
A Fidesz frakcióvezetője szerint akik gyalázták az ‘56-osokat, szólásra se emelkedjenek a parlamentben.
Több kulcsszereplőnek október 1-jével lejár a munkaszerződése.
A DK elnöke árulással és oroszbarátsággal vádolta a kormányt, ám miniszterelnöksége idején a saját villájában fogadta Putyint, és az oroszok gyakorlatilag bármit megtehettek hazánkkal.
Három embert halálra szúrt, 15 másikat megsebesített egy férfi Sanghaj egyik bevásárlóközpontjában hétfő este – közölte a rendőrség.
Michael Woods magyarázatot adott a formabontó étkezésének időzítésére is.
Nem várt helyről ismerték el a magyar miniszterelnök munkáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.