Többet már nem fog hallani az AstraZenecáról, meg is indokolták, miért
Ennyi volt.
Ennyi volt.
Bejelentés érkezett az NNGYK-hoz.
Az unióban a német, a francia és a holland gazdaság a legnagyobb haszonélvezője Kína piacának.
Ennyi volt.
Bejelentés érkezett az NNGYK-hoz.
Az unióban a német, a francia és a holland gazdaság a legnagyobb haszonélvezője Kína piacának.
Fontos információkat közölt a NAV.
Gulyás Gergely miniszter és Vitályos Eszter szóvivő ismertette a kormány új intézkedéseit.
Felpörgött a belföldi turizmus az első három hónapban.
Elindult az a folyamat, amely széles körben fejti ki a kedvező hatását.
Nincs más választás.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.
Hetek óta csökkennek az árak a kutakon, hamarosan kiderül, beavatkozik-e a kormány az árakba.
Nagy Márton az akkumulátoripar fejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a kínai NIO vállalattal és a Széchenyi István Egyetemmel.
Nemcsak a szovjet időkben megkezdett blokkok építését szeretnék befejezni, hanem ugyanarra a telephelyre kívánnak két, ezektől teljesen eltérő típusú amerikai blokkot építeni.
Az alapítás óta szinte töretlenül növekvő magyar export ma mintegy tízszerese az induláskori értéknek, amiben az EXIM szerepe megkérdőjelezhetetlen.
Honnan tudjuk, ha ilyesmivel van dolgunk? A szakember elmondta.
A kiszámítható és a jövedelmekhez mérten alacsony díjakat könnyebb hónapról hónapra kigazdálkodni, mint a piaciakat.
Egyre dinamikusabb a fogyasztás helyreállása.
Folyamatosan erősödik hazánkban a magas hozzáadott értéket előállító ágazatok jelentősége.
Az építési és közlekedési miniszter a kínai beruházásokról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tisztességtelen kereskedelem, megtévesztő állítások.
A Lakhatási tőkeprogram és az Otthon start programnak köszönhető keresletélénkülés a lakásépítések esetében is érdemi fellendülést hozhat.
Jelentős eredmény, hogy 2010 óta a GDP-arányos adóelvonás az EU-ban Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben.
Nem érdekük a cégeknek kedvezőtlen adókörnyezetben fejleszteni.
Az Európai Bíróság döntése semmiben nem korlátozza vagy lassítja a Paks II. beruházást.
Már intézkedik a hatóság.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.