Már szeptemberben napirendre kerülhet a kétszázezres minimálbér
A húszszázalékos minimálbér és bérminimum emelés nem káros, de nélkülözhetetlen a segítség a kis cégeknek.
A húszszázalékos minimálbér és bérminimum emelés nem káros, de nélkülözhetetlen a segítség a kis cégeknek.
Nehéz tél előtt áll a romániai háztartások többsége, miután január óta több mint húsz százalékkal emelkedett az energia ára.
Most a célzott hirdetéseket beállító algoritmusok kerültek célkeresztbe
A húszszázalékos minimálbér és bérminimum emelés nem káros, de nélkülözhetetlen a segítség a kis cégeknek.
Nehéz tél előtt áll a romániai háztartások többsége, miután január óta több mint húsz százalékkal emelkedett az energia ára.
Most a célzott hirdetéseket beállító algoritmusok kerültek célkeresztbe
A fejlesztések folytatásában szerepel a kastélyok és várak, valamint a gyógyfürdők – Hévíz, Zalakaros és Kehidakustány – fejlesztése.
A Morgan Stanley előrejelzése a Magyar Nemzeti Bank prognózisát is jelentősen meghaladja.
Közelebb kerül a nyugati határszél Grazhoz és a középső országrészhez is, ha elkészül a 8-as út csaknem 30 kilométeres autóúti szakasza.
Hamarosan zárnak a strandok, de Zamárdiban futóversenyre, Füreden a SUP vb-re várják a késő nyári vendégeket.
Többet kell várni az új autókra, ezért sokan választják a fiatal használtat. Az importált gépkocsik közt több a kisebb méretű.
A Magyarország felől érkező importra is nagyobb mértékben támaszkodhat a jövőben szomszédunk, ahol most újabb gázmezőn indul el a termelés, de az nem lesz elég.
A majdani egyes konkrét beszerzéseket újra megversenyeztetik a keretmegállapodást kötő konzorciumok között.
„Idén és jövőre az adócsökkentések összege elérheti az 1500 milliárd forintot” – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kitett posztjában.
Inkább az élelmiszer jellegű kiadások nőttek, az üzemanyag forgalma most csak néhány százalékkal bővült.
Miközben sok nyugati országban a járvány alatt csökkent a gyermekvállalási kedv, nálunk megmaradt.
Akik Európai Egyesült Államokban gondolkodnak, azoknak nem prioritás, hogy hazánkban milyen lesz a lakosság etnikai összetétele – mondta Szakáli István Loránd.
Az Auchan részbeni magyar tulajdonlása a patrióta gazdaságpolitika újabb jelentős mérföldköve.
A fővárosban már összesen hét Michelin-csillagos étterem működik.
Nem ütközik uniós jogba a szerződés érvénytelenítésének tilalma az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötésre hivatkozva.
A legtöbb fiatal a húszas évei közepén költözik külön a szülőktől, lakásszerzésüket a támogatások is ösztönzik.
A korábbi pandémiák súlyosbították a korszakra jellemző politikai és társadalmi változásokat.
Fel kell újítani a Nyugati pályaudvart arra az egy-másfél évtizedre is, ami után föld alatti összeköttetést kap a Duna alatt a Délivel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagyjából 43 ezret, de ki számolja.
A bankszövetség szerint alkotmányellenes az intézkedés, de nélküle sokak megélhetése kerülne komoly veszélybe.
Indul a Rezsiőr.
Sokkal nagyobb emelés jöhet, mint eddig gondoltuk.
Elmaradt a roham az albérletpiacon.
Kiemelten védi a gyermekeket a nemzeti versenyhatóság.
Sokat spórolnak az autósok és a vállalkozók.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.