Neves ásványvízgyártót vádoltak meg iszlamofóbiával a muszlimok
Nagy vita kerekedett egy bejegyzés miatt, melyben azt írták, ossza meg a tweet-et az, aki már ivott aznap egy liter vizet.
Nagy vita kerekedett egy bejegyzés miatt, melyben azt írták, ossza meg a tweet-et az, aki már ivott aznap egy liter vizet.
A közvélemény-kutatások szerint az amerikai elnököt okolják a bevándorlási hullámért.
Lehetetlen, hogy az ember kiverje a fejéből a látottakat. Leszakadó fagerendák, fullasztó füst mindenütt.
Nagy vita kerekedett egy bejegyzés miatt, melyben azt írták, ossza meg a tweet-et az, aki már ivott aznap egy liter vizet.
A közvélemény-kutatások szerint az amerikai elnököt okolják a bevándorlási hullámért.
Lehetetlen, hogy az ember kiverje a fejéből a látottakat. Leszakadó fagerendák, fullasztó füst mindenütt.
Joe Biden is véget vetne a húsz éve húzódó afganisztáni beavatkozásnak.
Kivonulnak Afganisztánból az amerikai csapatok a New York-i terrortámadás huszadik évfordulójáig.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint az előnyök felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.
Szerintük a voksolás tisztaságát célzó törvények a kisebbségeket hozzák hátrányos helyzetbe.
Szijjártó Péter szerint a kivonulás után Afganisztán nem lehet ismételten a terrorizmus melegágya.
2009 júniusában 150 év szabadságvesztésre ítélték. Azóta börtönben raboskodott.
Az USR-PLUS hozzájárulása nélkül váltotta le az egészségügyi minisztert Florin Cîțu.
A járványügyi adatok meghamisításával vádolja a kormány Madridot; párizsi fiatalok ételfutárnak öltözve szegik meg a kijárási tilalmat. Belgiumban ingyenes pszichológiai kezelést kapnak az egyéni vállalkozók; nyárra tervezik a Brightoni Medvék LMBTQ-feszt
A pártok között egyöntetű a bizalmatlanság Roberto Speranzával szemben.
Az orosz külügyi szóvivő szerint az Egyesült Államok a világ legkiszámíthatatlanabb állama lett.
Az Egyesült Királysághoz képest minimum két hónapos lemaradásban van az Európai Unió oltások terén.
Szakértők szerint Brazíliában még legalább két hétig súlyosbodni fog a pandémia.
Az amerikai–német gyártó milliárdos mennyiségben szállítja majd a vakcinát a következő években.
Új miniszterelnök-jelölttel állhat neki a kormányalakítási tárgyalásoknak a legerősebb bolgár párt.
A finnek szerint a közszolgáltatásoknak kizárólag állami kézben a helye; menesztenék az olasz egészségügyi minisztert. Madrid már májusban bikaviadalt rendezne; VI. Mohammed influenszerekkel lépne fel az iszlám propaganda ellen.
Újabb rejtett kamerás videóval állt elő egy oknyomozó portál, amelyből kiderül, hogy a tévécsatorna spekulációs propagandával támadta Trumpot.
Vlad Voiculescu egészségügyi tárcavezető munkájával nem volt megelégedve a nagyobbik kormánypárt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Unió, mint egy sértődött kisgyerek, saját dokumentumot készít a témában.
Magyarországon is vannak nyomai az ukránok luxuséletének.
Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán ukrán hadiipari üzemeket, lőszerraktárakat és egy kiképzőközpontot támadott harci gépekkel, drónokkal és tüzérséggel.
A közel-keleti konfliktus kirobbanása óta hatványosan megemelkedett a zsidók elleni erőszak Olaszországban.
„A magyar Tusk jobb, ha felkészül a tárgyalásra.”
Megjelent a részletes jelentés az incidensről.
Moszkva körülbelül 114 ezer négyzetkilométert tart megszállás alatt Ukrajna területén.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.