Megbélyegezve, megalázva
A skarlát betű balettelőadás formájában is érvényes.
A skarlát betű balettelőadás formájában is érvényes.
A projekt Temesvár iskoláiban turnézik.
A tétel kikiáltási ára ötszázezer euró volt az árverésen.
A skarlát betű balettelőadás formájában is érvényes.
A projekt Temesvár iskoláiban turnézik.
A tétel kikiáltási ára ötszázezer euró volt az árverésen.
Tizenhat éve hunyt el Szabó Magda, rá emlékezünk.
Az Új Ezredév Református Központot még a legendás építész tervezte.
Meghatározó szerepeivel tisztelegnek a színművész előtt.
A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.
A társszervező Budapesti Fesztiválzenekart ezúttal a finn Anna-Maria Helsing vezényli.
Rév Marcell neve egyre jobban cseng.
Galán Angéla riporter-műsorvezetővel és Zámborszki Ákos rendező-producerrel beszélgettünk, akik a Szomszédaink, a magyarok sorozatot készítik 2012 óta.
Bár a koncertekért egyre több pénzt kérnek, s ez sokakat bosszant, a helyzet továbbra sem tántorítja el a rajongókat a céljaiktól.
Egy esztétikai fogalom és rövid divattörténeti áttekintés szól a divat és a giccs kapcsolatáról.
Fontos szerepet vállalt az elektronikus műfajok hazai elterjedésében.
A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.
Leginkább a Kex együttes és Baksa -Soós János ellenállása irritálta a kommunista hatalmat.
Komoly dollármilliókról van szó.
A köztársasági elnök tömegközlekedéssel ment a Vígszínházba.
Európában és Amerikában is szívesen látott a sokoldalú Barabás Lőrinc.
„Ha egy író megírt egy szerepet, annak biztosan oka, feladata van a darabban. Ezért számomra nincs kis szerep” – vallotta.
Az év egyik legnagyobb dobása lehet az életrajzi alkotás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új összművészeti fesztivál indul Pomázon, amely a családokat is megszólítja.
A projekt célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz.
Erről az egyik színész számolt be.
Világszinten is egyedülálló dobásra készül új tárlatával a Magyar Zene Háza.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
A zenészt hazaengedték a kórházból.
Hamarosan mozikban a One Battle After Another.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.