Maratonfutó pap állította meg a templomból menekülő tolvajt
Meglátta az ablakon át menekülő férfit és utánaeredt. Amikor utolérte, a tettes eldobta a zsákmányt.
Meglátta az ablakon át menekülő férfit és utánaeredt. Amikor utolérte, a tettes eldobta a zsákmányt.
A hatóság a súlyos sérüléseket szenvedett férfi halálát tudta csak megállapítani.
A maszkokon megtapadhatnak a szennyeződések, ezért nagyon fontos, hogy tisztán tartsuk ezeket.

Egyes baktériumok képesek eljutni egyik bolygóról a másikra és túlélik a világűr szélsőséges körülményeit.
A mohácsi csata emléknapján, augusztus 29-én könyvbemutatót tartanak a BTK és a PTE szervezésében.
A páratlan felfedezés pont annyira érdekfeszítő, mint amennyire kísérteties.
Az újszülött neve mellett a gólyahír bejelentése is egészen egyedülállóra sikerült.
Papós Zoltán, soha életében nem foglalkozott szőlővel, most 2800 négyzetméternyi területet gondoz.
Először látogatható Sigmund Freud bécsi otthonának minden szobája.
Egy szabadtüdővel merülő, szerencsés búvárcsapat figyelt fel a két hatalmas árnyra.
A Washingtoni Egyetem kutatói több tényezővel magyarázzák az eredményesség javulását.
Ha eddig még nem tette meg, most azonnal ellenőrizze, hogy a legfrissebb verzióját használja e.
Összességében még a legnagyobbak sem teljesítettek olyan jól, mint azt az ember előzetesen gondolná.
A Top Gun még mindig tartogathat meglepetéseket, sorban jöhetnek az újabb filmek.
Sok halott maradványát kisebb, köralakú sírgödrökben találták meg, de előkerült mintegy 350 urna is.
A Covid-19 és a zavargások miatt 2020 első hónapjaiban több, mint 5 millióan vásároltak lőfegyvert.
Keletkezésükhöz akkora energiára van szükség, mint amennyit a Nap 80 éves működése során termel.
103 éves korában elhunyt Arnold Spielberg, a személyiszámítógép-fejlesztés úttörője.
1660. augusztus 27-én sikerült bevenniük Várad erődjét a Kösze Ali vezette oszmán hadaknak.
A beleinkben élő baktériumok közössége életünk sok területére kihat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Titkos trükk került napvilágra.
Izgalmak vasárnapra.
Vasárnapra vörös riasztást adtak ki a tomboló vihar miatt.
Előbb a paprika vagy a paradicsom megy a lábasba?
Durván átalakulhat a kerékpáros KRESZ, ezek a szabályok minden bringást érintik majd.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
Japánban már az ősszel megvásárolható lesz a Honda N-One e: villanyautó.
Dráma- és színműíró-pályázatot is hirdet a Jókai- évfordulóra a Kertész Imre Intézet.
Kedden legfeljebb 28 fok várható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.