Hiába féloldalasak, sikeresek, nekik dolgozik az idő
Immár a hazai vizeken, a Szolnokon megrendezett tesztversenyen is hódított a svéd stílus.
Immár a hazai vizeken, a Szolnokon megrendezett tesztversenyen is hódított a svéd stílus.
Erling Braut Hålandnak egy valószínű tizenegyest sem adtak meg, rájár a rúd a csodagyerekre.
A Bernd Storck által irányított Dunaszerdahely otthon kezd, június 17-én fogadja ellenfelét a MOL Arénában.
Immár a hazai vizeken, a Szolnokon megrendezett tesztversenyen is hódított a svéd stílus.
Erling Braut Hålandnak egy valószínű tizenegyest sem adtak meg, rájár a rúd a csodagyerekre.
A Bernd Storck által irányított Dunaszerdahely otthon kezd, június 17-én fogadja ellenfelét a MOL Arénában.
A ballábas középpályás rúgta a mindent elődöntő 11-est, amivel a kispestiek bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.
Ha három és fél hónap késéssel is, de szerdán lejátsszák ebben a szezonban a második derbit.
Hosszabbítás után a 11-es párbajban a Honvéd 5-4-re legyőzte az MTK-t a Magyar Kupa elődöntőjében.
A címvédő MOL Fehérvár otthonában elért 2-2-es döntetlennel sikerült a bravúr.
A győzelemmel hat fordulóval a zárás előtt már hét pontra növelte az előnyét a bajor sztárcsapat.
Marozsán Fábián a hétvégén óriási meglepetésre legyőzte Fucsovics Mártont a Budapest-kupán.
A fehérvári kosárlabda klub vezetői úgy döntöttek, nem nagy nevet keresnek a csapat mellé.
A Noé Zsombor, Dombvári Bence, illetve a Kammerer Zoltán, Varga Ádám duó leiskolázta a mezőnyt.
Másfél év után a következő idénytől már nem a német Matthias Zollner irányítja az együttest.
A háromszoros olimpiai bajnok sportoló elárulta örök fiatalsága titkát.
A Népstadionban játszott több mint tucatnyi találkozó közül számos meccs különleges jelentőségű volt.
A kézilabda Bajnokok Ligája 2019/20-as idényének álomcsapatát választhatták meg a szurkolók.
A balfék Formula-E-versenyző egy gamerrel akarta átverni a népet.
A németországi légió már aktív, a többi magyar futballista a kényszerszabadságát tölti.
Lelki szemeink előtt egy széles vállú, kidolgozott izomzatú, napbarnított férfiember képe jelenik meg.
A szombat üde színfoltja a „régi-új” NB I-es csapat, az MTK látványos, egyérintős futballja volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ma eldől, a Ferencváros kivel találkozik a BL-selejtező második körében.
Jannik Sinner, Carlos Alcaraz, Novak Djokovics, illetve Iga Swiatek és Arina Szabalenka is benevezett a szokatlan tornára.
A katalánok tavaly hoppon maradtak, de ez nem szegte kedvüket.
A magyar futball egyik legnagyobb tehetsége nemet mondott a dánoknak, akik Barcelona-legendához mérik.
Az első számú kapusnak kés alá kell feküdnie, de elkezdte a munkát a csapattal.
A régi szép időket idézte meg a Mercedes csapatfőnöke a Forma–1-ről szóló film New York-i világpremierjén.
A francia sztár egyelőre nem hagyja el a szállodai szobáját az Egyesült Államokban.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Izraelben erősödik a nemzeti összetartozás érzése.
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.
A szerb szakember számára nem lesz ismeretlen a klub.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.