Vattába csomagolva

Nemcsak a játékosok, én is túl voltam fizetve – mondja a diósgyőri korszakára visszaemlékezve, úgy általában a magyar labdarúgást értékelve Bódog Tamás. A Mainzban letelepedett szakember nem akar megmondóember lenni, de a véleményét vállalja: az anyagi bőség ­miatt nem elég éles itthon a konkurencia.

Bódog Tamás szeretné folytatni a munkát Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

– Mainzban értem utol telefonon. Ott is él?

– Igen, itt élek. A feleségemmel minket olykor gyötör a honvágy, a gyere­keink viszont itt érzik magukat otthon. Ők már kinn születtek, ide jártak iskolába – a fiam tavaly érettségizett, a lányom most fog –, ha hosszabb időt töltünk Magyarországon, ők már ide vágynak vissza.

– Egy éve bontott szerződést a Diósgyőrrel. Azóta hogyan telnek a napjai?

– Aktívan. Végre volt időnk a rég tervezett, de többnyire az én mun­káim miatt elmaradt nyaralást bepótolni, renováltam a házunkat, közben egy másikba költöztünk, csiszoltam az angolnyelv-tudásomat, néhány hetet Angliában dolgoztam egy akadémián, Liverpoolban jártam tanulmányúton, játszom a helyi öregfiúkcsapatban, s persze informálódom, képzem magam, hogy megfelelő ajánlat esetén egyből munkába állhassak.

– Pécsiként tartják számon, pedig Dunaújvárosban született. Majd viszonylag fiatalon, huszonnégy évesen Németországba, Ulmba szerződött a helyi harmadosztályú csapathoz. ­Miért alakult így a pályafutása?

– Dunaújvárosban csupán két évig éltem, utána Bácsalmásra költöztünk. Ott is fociztam, tizenöt évesen már a felnőttek között. Így figyelhettek fel rám Pécsett, s tizenhét évesen odaigazoltam. Egy évvel később már bemutatkoztam a felnőttcsapatban, mert a bundabotrány miatt sok játékost eltiltottak. Jól ment a csapatnak, harmadikak is voltunk a bajnokságban, Garami József volt az edző, szerettem vele dolgozni, ma is tartjuk a kapcsolatot, de Pécsett nem éreztem kitörési lehetőséget.

A diósgyőri korszakból a szépre emlékezik

– Hogyan került Ulmba?

– Nem menedzser közvetítésével… Mindig szerettem a német futballt, Hans-Peter Briegel volt a kedvenc játékosom. Az 1993–94-es idényben kimondottan jól ment a játék a PMSC-ben, a sportnapilap rangsorában is elöl végeztem, mégsem éreztem a megbecsülést. Korábbi bácsalmási edzőmnek, Rott Ferencnek voltak üzleti kapcsolatai Ulmban, az ő segítségével kerültem oda. Kis túlzással két nejlonzacskóval keltem útra, de aztán nekem és a csapatnak is sikerült feljebb lépni.

– Neves edzőkkel volt alkalma együtt dolgozni. Ulmban Ralf Rangnickkal, aki később több Bundesliga 1-es csapatnál dolgozott, s jelenleg az RB ­Leipzig vezetőedzője, később Mainzban Jürgen Klopp-pal. Szerencsésnek tartja magát ezért?

– Persze. Mindkettőjüknek éppen akkor indult az edzőpályafutásuk. Klopóval még játszottam is együtt, aztán nevezték ki vezetőedzőnek. Hihetetlenül szuggesztív egyéniség. A motiváció nála nem hülyítés, nagyon hitelesen csinálja, a játékosai nem véletlenül mennek tűzbe érte.

– Mainzban a német élvonalban is szerepelt, s a magyar válogatottba is meghívták. Miért csak öt mérkőzésen játszott?

– Az az öt meccs is nagy megtiszteltetés. A német másodosztályban akkoriban érthetően nem voltam annyira szem előtt, s hát nem én voltam az a játékos, aki megnyerhette a meccseket. Sose voltam elég gyors, a térdsérülésem után pedig különösen nem. Nincs bennem hiányérzet, azt hiszem, játékosként kihoztam magamból a maximumot.

– Ulmban Radoki Jánossal, a Puskás Akadémia vezetőedzőjével is játszott együtt. Tartják a kapcsolatot?

– Mainzban pedig, amikor már levezettem, Szabics Imrével. Figyelem Radoki pályafutását, de nem vagyunk napi kapcsolatban, nem váltunk rendszeresen SMS-eket, mint például Klopp-pal.

– 2009-ben valóban azért szerződtette a Videoton másodedzőnek, hogy a németnyelv-tudásával segítsen ­Lothar Matthäusnak?

– Igen, többször is egyeztettem ­Lotharral, ő végül mégsem írt alá. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy hazajöttem, jó volt együtt dolgozni Mezey Györggyel. A bajnoki cím azt mutatja, nem végeztük rosszul a munkánkat.

– Majd visszatért Németországba, s ismét Ralf Rangnick embere lett, ­ezúttal már másodedzőként, Lipcsében. Magyarországról nem volt ajánlata?

– Azt hiszem, edzőként a lipcsei évek alapozták meg az ismertségemet. Idővel már vágytam rá, hogy vezetőedzőként dolgozhassak, a Diósgyőr ajánlata így a legjobbkor ért.

– Hogy tekint a Miskolcon eltöltött egy évre? Sikerként vagy kudarcként?

– Sokkal inkább az előbbi. 2017 tavaszán kieső helyen vettem át a csapatot, a többség már elkönyvelte a DVTK ­kiesését, én azonban biztos voltam benne, hogy tudok segíteni. Tavasszal a harmadik legtöbb pontot szereztük, és simán benn is maradtunk.

– Miért maradt el a jó folytatás?

– Az ősz még jól alakult, ám tavasszal volt egy hónap, amely valóban rosszul sült el. Úgy éreztem, a vezetők sem tudták pontosan, hogy mit akarnak. Persze szerették volna, ha minél jobban szerepelünk, ugyanakkor az is elvárás volt, hogy az úgynevezett fiatalszabályból minél több bevételre tegyünk szert. Ezzel én is egyetértettem, csak éppen az a szabály is valahol az egészséges konkurencia kialakulását hátráltatta. A fiatalok nem feltétlenül voltak azon a szinten, hogy az NB I-ben szerepeljenek, s ha valaki megmondta nekik a véleményét, akkor hajlamosak voltak megsértődni. A magyar játékosok kissé vattába vannak csomagolva. Ám a legfőbb gondot mégis a hazai pálya hiánya jelentette. Azért mentem Diósgyőrbe, mert tudtam, hogy ott a szurkolók nagyon szeretik a futballt. A sors iróniája, hogy azon a héten avatták fel a stadiont, amikor engem kirúgtak. Összességében ma már mégis sokkal inkább a szépre emlékezem.

– Az imént arra utalt, hogy túl voltak értékelve a játékosai. Ez általános a magyar futballban?

– Nemcsak a játékosok, mondhatom, én is túl voltam fizetve. Az állam támogatásával néhány év alatt rendkívüli mértékben javultak a feltételek a magyar labdarúgásban. Nincs is ezzel baj, de szükség van az eredményekre. A 2016-os Európa-bajnokság, a Vidi szereplése az Európa-ligában biztató jel, ezeket a sikereket kell általánosítani. Én azt látom gondnak, hogy a fiatalok nem eléggé motiváltak. Mégpedig azért, mert nem hajtja őket a vágy, hogy külföldre igazoljanak, hiszen otthon is nagyon jól keresnek.

– Feczkó Tamás menesztésekor hírbe hozták az MTK-val. Szeretne még Magyarországon dolgozni?

– Igyekszem a magyar futballról is tájékozódni. Éppen itthon jártam, s kinn voltam az MTK–Fradi meccsen. Ez indíthatta be egyesek fantáziáját. Tárgyaltam már magyar csapatokkal is az elmúlt egy évben, de az MTK-val történetesen nem. Örömmel dolgoznék Magyarországon, de persze nincs kizárva, hogy végül Németországban találok csapatot. Remélem, már ezen a nyáron.