Valós az igény hazánkban egy nemzeti stadionra

Már csak öt nap van hátra az ősz legfontosabb mérkőzéséig, a Magyarország—Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőig. A felfokozott érdeklődésről azzal nem árulunk el semmit, hogy a találkozót telt ház előtt játsszák a 22 ezer fő befogadóképességű Groupama Arénában, hiszen megtelne — mint ahogy átadása után várhatóan meg is fog telni szinte minden alkalommal — a 67 ezresnek épülő Puskás Ferenc Stadion is. Korunkban a nemzeti aréna szimbólum, olyan, mint egykoron a Nemzeti Színház; a párhuzamból ­fakadóan az újjáépítését hiba lett volna halogatni, az nem pusztán költségvetési, hanem érzelmi, stratégiai kérdés.

Az épülő létesítmény látványterve. Hamarosan nemcsak sport-, de kulturális rendezvények is tízezreket vonzanak majd ide Fotó: Nemzeti Sport

Mai eszünkkel felfoghatatlan, miért gondolták úgy az illetékesek kereken száz éven át, jó az úgy, ha a Nemzeti Színház ideiglenes épületben húzza meg magát. Az egykoron a Blaha Lujza téren állott teátrumot a kortársak ugyan nem nevezhették méltatlan helyszínnek, a Hevesi Sándor utcai szocreált annál inkább; döbbenetes, hogy a magyar színjátszás óriásainak szűken véve is harminchét éven át nem volt méltó, nemzeti rangú otthonuk.

A sportolók, a labdarúgók e tekintetben szerencsésebbnek mondhatják magukat. Már 1953-ban átadták a nemzeti, helyesebben a ­Népstadiont, s a „Nep stadium” vagy az „Estadio Nep”, ahogy külföldön emlegették, két-három évtizeden át Európa egyik legnagyobb, legismertebb és legrettegettebb stadionja volt, ekképpen a magyar futball hanyatlásában is hozzájárult annak dicsőségéhez.

Az épülő létesítmény látványterve. Hamarosan nemcsak sport-, de kulturális rendezvények is tízezreket vonzanak majd ide
Fotó: Nemzeti Sport

Az ezredforduló környékére aztán nemcsak elavulttá, hanem életveszélyessé is vált, s bár 2002-ben átkeresztelték Puskás Ferenc Stadionná, ez az állapotán mit sem változtatott: fokozatosan zárták le a szektorait, idővel a felső karéjba már egyáltalán nem engedtek be nézőket, 2014 júniusában – Kazahsztán ellen – rendezték benne az utolsó meccset, majd teljesen lezárták, sőt elbontották.

Az újjászületése akkor persze már eldöntött tény volt – Puskás Ferenc és az Aranycsapat, Albert Flórián, Göröcs János és Mészöly Kálmán hazájában lehetett volna másként határozni? A pálya helyét csak az ő emlékükkel együtt lehetett volna beszántani.

Idén november 15-én, az Uruguay elleni barátságos mérkőzésen már át is adják az „új Puskást”, amely 67 ezres befogadóképességével Európa húsz legnagyobb futballstadionja közé tartozik majd. A labdarúgóknak tehát csak öt, de legfeljebb tíz évet kellett ­várniuk arra, hogy új otthont kapjanak, hiszen az ezredforduló utáni évtizedben csak elvétve bizonyult szűkösnek a stadion.

Az elmúlt évek tendenciája alapján azonban nem is lehet vitás, hogy szükség van egy nemzeti stadionra. A legkézzelfoghatóbb magyarázat: a szlovákok elleni hétfői meccsre két óra alatt elkapkodták az összes belépőt. S valószínűleg csak azért tartott két órán a jegyértékesítés, mert a Magyar Labdarúgó-szövetség szervere nehezen tudta kezelni a rázúduló százezernyi igénylést.

A magyar–szlovák mérkőzés, helyesebben párharc pontosan rámutat arra, hogy miért van szükség Magyarországon nemzeti stadionra és miért nincs Szlovákiában. Dacára annak, hogy keserű szájízzel el kell ismernünk: a szlovák labdarúgást pillanatnyilag magasabban jegyzik, mint a magyart. Saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy a nagyszombati, csupán tizenkilencezres Anton Malatinsky Stadion erősen foghíjas volt a magyar válogatott márciusi vendégjátéka alkalmával, érthető, hogy Pozsonyban az átadás előtt álló új létesítmény is „csak” huszonkétezres.

Nemzetközi kitekintésben pró és kontra is találhatunk példát arra, ­van-e önálló nemzeti stadion vagy az adott válogatott valamelyik klub pályáját veszi igénybe. A Wembley a legismertebb nemzeti futballszentély. Budapest és London között nem ez az egyetlen hasonlóság. Mindkét fővárosban több nagy múltú csapat működik, még ha nem is feltétlenül állandó jelleggel az első osztályban.

A Ferencváros, az Újpest, a Honvéd, az MTK és a Vasas az öt tradicionális budapesti klub, a londoni labdarúgást a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham mellett gazdagítja a West Ham, a Fulham, a Queen’s Park Rangers és a Crystal Palace is.

Hatalmas különbség viszont, hogy csak Angliában – tehát Skóciát, ­Walest és Észak-Írországot nem számítva – negyvenhárom stadion is nagyobb a Magyarországon pillanatnyilag a legnagyobbnak számító Groupama Arénánál; s ezek csak a futballstadionok, a rögbi- és a krikettpályák még növelnék az egyenlőtlenséget. Az angol és a magyar futballt természetesen nem lehet egy napon említeni, de ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy infrastrukturálisan is indokolt nálunk a felzárkózás.

A nagy futballhatalmak közül Franciaországnak van még saját nemzeti arénája, a Stade de France.

Történeti ok, Nyugat-Berlin évtizedeken át egyedi helyzete folytán a berlini ­Olimpiai stadion csak részben tölti be ezt a ­funkciót, hiszen ott játssza hazai ­meccseit a Hertha is. Olaszországban és különösen Spanyolországban viszont a válogatott mérkőzéseit előszeretettel rendezik más és más városban.

A szomszédos országok közül nem meglepően Bécsben van még nemzeti stadion: a 2008-as Eb-re felújított Ernst Happel Stadion, régi nevén a Práter befogadóképessége kereken ötvenezer fő. 2011 óta Bukarest is büszkélkedhet nemzeti arénával, az ötvenötezres létesítmény adott otthont a ­2012-es ­Európa-liga-döntőnek.

Szerbiában vagy a Partizan, vagy a Zvezda stadionjában, a belgrádi „Marakanában” játssza találkozóit a válogatott, utóbbi kapacitása is meghaladja az ötvenezret. Horvátországban ezt a célt a zágrábi Makszimir szolgálja, amely hajaz a régi Népstadionra, s bizony kissé elavult.

A magyar válogatott tábora kinőtte a Groupama Arénát
Fotó: Mirkó István

Példák és ellenpéldák is felsorakoztathatók tehát. Magyarországon két körülmény mindenképpen indokolja a nemzeti stadion létét. Egyrészt a hagyomány, másrészt a szurkoló preferencia, amely napjainkra úgy alakult, hogy a drukkerek tömegesen csak a válogatotthoz kötődnek.

Az elmúlt években csupán a Ferencváros tudta növelni a nézőszámot, de bajnoki mérkőzéseken átlagosan a Groupama Arénában is csak fél ház van – tízezer néző elveszne a 67 ezres arénában.

A válogatottnak jelen állás szerint nem lehetne elég nagy stadiont építeni. S csak remélhetjük, hogy ez az állapot jövő nyárig, a 2020-as Európa-bajnokság budapesti mérkőzéséig fokozódik.

Hét év szünet után

A Queen sajnos már nem jöhet el újra, a Rolling Stones harmadik budapesti fellépésére is kevés az esély, de ha mégis úgy döntenének Jaggerék, hogy újra ellátogatnak hozzánk, akkor a Hajógyári-sziget aligha vonzaná őket. Más helyszín ugyanis az utóbbi években több tízezres közönségnek nem nagyon merülhetett föl, de hát azokra sem árt tekintettel lenni, akik nem feltétlenül akarnak egymáson taposni. A Népstadion, a régi Puskás-stadion számos felejthetetlen koncertnek is otthont adott, az említetteken kívül – a teljesség igénye nélkül – Louis Armstrong, a Guns N’ Roses, Michael Jackson, Robbie Williams, a Depeche Mode és legutóbb Roger Waters is fellépett itt. A sor hét év szünet után folytatódhat.