Hogyan is lett végül a foci mindenkié

A Netflix két hete mutatta be hatrészes sorozatát, amelynek eredeti címe The English Game, de a forgalmazó itthon a brosúraízű A foci mindenkié címet adta neki.

A XIX. században is gömbölyű volt a labda Fotó: Netflix

Van itt minden, amit egy szép mese megkíván. Például a jó, ám esendő egyik főszereplő, aki a szegénységből indulva próbálja kamatoztatni a maga tehetségét, ő a nép gyermeke, aki a maga erejéből kapaszkodik ki a nyomorból, sőt szabadítja meg onnan a családját. Aztán ott a másik főszereplő, aki az arisztokrácia szép reményű tagja, előkelő család sarja, tökéletes ellentéte az első főszereplőnek, ám egy családi tragédia és aranyszívű felesége hatására úrrá lesz rajta az empátia, megismeri a másik világot, a haladás oldalára pártol, és végül így tud nyerni az igazság. És persze felsorakoznak az új idők szavára süket maradiak is, akik céljaik elérése érdekében a cinizmustól, sőt a gonoszságtól sem riadnak vissza, ők természetesen el is nyerik a méltó büntetésüket, a megszégyenülést.

A történet habarcsa pedig nem más, mint a futball, az 1800-as évek angol futballja, a sportág hőskora.

A Netflix két hete mutatta be hatrészes sorozatát, amelynek eredeti címe The English Game, de a forgalmazó itthon a brosúraízű A foci mindenkié címet adta neki. Ha Anglia, sport és film, akkor elsőként a zseniális Tűzszekerek ugorhat be, de ezen a három keresőszón kívül csupán annyi a közös a két alkotásban, hogy valós személyek életét felhasználva készült el a forgatókönyv, ám a sorozatban az alkotók – megelégedve a felszínnel – roppant szabadon kezelték a valóságot.

A jó főszereplő Fergie Suter, aki több sporttörténész szerint az első profi futballista volt. Glasgow-ból került az észak-angliai Darwenbe 1878-ban, hivatalosan kőművesnek, de nem sok téglát rakott egymásra, ugyanis a tulajdonos azért fizette, hogy futballozzon. Két évvel később a nagy rivális, a Darwentől alig hét kilométerre fekvő Blackburn egyik csapata, a Rovers csábította magához, a két szurkolótábor között emiatt évtizedes gyűlölködés alakult ki. A Rovers volt az első munkáscsapat, amely az FA-kupa döntőjébe jutott, akkor nem nyert, de a nyolcvanas évek derekán sorozatban háromszor is hazavitte a serleget, amiért a klub kapott extra elismerésként egy ezüsttálat, és kitehette a címerét a szögletzászlókra.

A XIX. században is gömbölyű volt a labda
Fotó: Netflix

Fergie Suternél is jelentősebb alakja volt az angol futballnak a másik főszereplő, Arthur Kinnaird, másként Kinnaird 11. lordja, aki az előkelő Eton College diákjaiból épített jelentős klubot Old Etonians néven. Édesapja bankár, képviselő, a lordok házának tagja, ő pedig hobbiból focizva ötszörös kupagyőztes lett, az első igazi futballsztár Angliában, így feltehetően az egész világon. A „futball az úriembereké” korszak idolja, ám jelentős szerepe volt a profizmus 1885-ös engedélyezésében, majd 1890-től haláláig, 1923-ig az angol szövetség, az FA elnökeként modernizálta az ország labdarúgását. A sors kegyetlensége, hogy a modernizálás szimbólumát, a Wembley-stadion 1923. április 28-i megnyitóját nem élhette meg, csaknem három hónappal korábban, január 30-án, tizenhét nappal a 76. születésnapja előtt elhunyt.

A sorozat a labdarúgás szempontjából roppant izgalmas korszakban játszódik. A sportágat az úriemberek uralták, akiknek volt idejük hetente többször is edzeni, egészségesen táplálkozhattak, számukra tehát a játék csupán úri passzió volt, az amatörizmus nemes eszméjével átitatva. Az iparvárosok csapatai csak heti hat nap roppant kemény munka után futballozhattak, a játékosok a családjaikkal együtt a nyomor szélén egyensúlyoztak. A munkások számára a futball jelentette a közösségi érzés, az összetartozás legkézzelfoghatóbb formáját, a tehetségek számára pedig kitörési lehetőséget nyújtott a játékért kapott pénz. A két világ összecsapásának a tétje nem volt kicsi: ha a labdarúgás az elit játéka marad, akkor talán sohasem terjed el a világon – mindannyian jól tudjuk, hogy szerencsére nem így történt.

Kár, hogy a sorozat ezt csupán keretnek használja, a történet szövése és a karakterek felvázolása minden szálban kiszámítható happy endbe torkolló meséket idéz, továbbá a tényekkel is nagyvonalúan bánik. A poén lelövése lenne, ha ezekben elmélyednénk, de az azért kikívánkozik, hogy amíg a Tűzszekerek Eric Liddellje és Harold Abrahamse tényleg megnyerte a maga versenyét a párizsi olimpián, addig a Rovers…

De inkább hagyjuk, ha valaki szeretne látni egy kissé naiv mesét futballkörítéssel, annak ne rontsuk el a szórakozását. Elégedjünk meg annyival, hogy 140 évvel később örömmel szögezhetjük le: a foci valóban mindenkié.