Sport: támasz a megalázottságban

Száz esztendeje ezen a napon kezdődtek meg – és egészen szep­tember 12-ig tartottak – a VII. nyári olimpiai játékok. Magyarország nélkül, Budapest helyett Antwerpenben. Az első világháború elvesztésének mellékbüntetéseként szenvedte el ezt a csapást a harmadára csonkított ország, amely a következő években részben éppen a sportsikereknek köszönhetően nyerte vissza méltóságát.

Pierre de Coubertin kiállt hazánk mellett Fotó: Wikipedia

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1914 júniusában megtartott közgyűlése is azt bizonyítja, a háború kitörése meglepetésként érte a világot. Magyarországnak különösen fájdalmas a párizsi ülés felidézése, hiszen Budapest még a történelmi, „nagy” – a sportdiplomáciában Ausztriától független – ország fővárosaként nyerte el akkor a játékok rendezésének jogát. Amely „tény” persze sántít, de a lényegen mit sem változtat. Magyarország mellett Hollandia volt a másik hivatalos jelentkező, a NOB még nem kívánt Párizsban határozni, ám a váratlanul szintén rendezési igénnyel felbukkanó belga küldöttek Antwerpen mellett kezdtek korteskedni, aminek hatására a két magyar NOB-tag, Andrássy Géza és Muzsa Gyula véleményszavazást csikart ki, amely 21:7 arányban Magyarország sikerét hozta. De facto tehát nem nyertük el akkor a rendezés jogát, de legfőbb esélyesként számolhattunk vele.

A nagy háború azonban mindent átírt. A győztesek a sportéletben sem kegyelmeztek a veszteseknek. A NOB 1919 tavaszán Lausanne-ban megtartott kongresszusán nem csupán az olimpia rendezésétől fosztotta meg Budapestet, hanem – Pierre de Coubertin báró, a NOB elnöke tiltakozás ellenére – Magyarországot (Németország, Ausztria, Bulgária és Törökország mellett) az 1920. évi játékokról is kizárta. Még a magyar békedelegáció vezetőjeként ismert gróf Apponyi Albert is képviselte a kizárás törlésének ügyét – mindhiába.

Antwerpenben kezdődött meg (három aranyéremmel) a finn csodafutó, Paavo Nurmi szárnyalása, ott nyert öt aranyat és volt egészen 1972-ig, Mark Spitz müncheni hét címéig egy adott olimpia legeredményesebb sportolója az olasz vívó, Nedo Nadi, az Egyesült Államok nagy fölénnyel végzett az éremtáblázat élén, ám ennél is érdekesebb és tanulságosabb, hogyan nyerte vissza hazánk az önbecsülését és teljes jogú tagságát a nemzetközi sportéletben. Igen, nem csak az olimpiai mozgalomban, hiszen Anglia 1921-ben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségből is kizárta volna Magyarországot. E törekvés megbukott, ám hazánk egészen 1922-ig csak a szintén háborús vesztes Ausztriával, Németországgal, a semleges Svájccal és Svédországgal tarthatott fenn sportkapcsolatot, válogatott labdarúgó-mérkőzést is csak ezekkel az országokkal, valamint Finnországgal és Lengyelországgal játszhatott.

E blokád feltörését Coubertin bárónak köszönhetjük, akinek a magyar sport iránti tisztelete a világháború dacára mit sem változott. A NOB 1922 márciusi közgyűlésére többek között Csehszlovákia tiltakozása ellenére meghívta a két magyar tagot, gróf Andrássy Gézát és Muzsa Gyulát is. A ­stockholmi ülésen aztán a legendárium szerint a svéd trónörökös is a pártunkra kelt. Amikor ismételten terítékre került, a háborús vesztes és immár a kis nemzetek sorába süllyedt Magyarországnak ugyan miért jár, hogy két tagja is legyen, állítólag így szólt: Magyarország területére nézve valóban kicsi, de a sportban nagyhatalom.

Hazánk megszolgálta a bizalmat. A sport iránti elkötelezettségünk megdöbbentő erejéről tanúskodik, hogy már 1920. június 7-én – három nappal a trianoni békediktátum után! – ülésezett a Magyar Olimpiai Bizottság, s a tagok arról határoztak, hogy a Budapesten rendezendő – 1928-as – olimpia ügyében felkeresik a hadügyminisztert, a főpolgármestert és ­Horthy Miklós kormányzót.

Pierre de Coubertin kiállt hazánk mellett

Fotó: Wikipedia

1928-ban persze nem Magyarország rendezte az olimpiát – miként összesen nyolc nekifutása ellenére egyszer sem –, de sportéletünk látványosan fejlődött. A sport is fontos szerepet kapott a Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett kultúrpolitikában, országszerte támogatták a sportegyesületeket, s már 1925-ben megnyitotta kapuit a Testnevelési Egyetem (akkori nevén Magyar Királyi Testnevelési Főiskola), sorra épültek a futballpályák, s 1930-ban átadták a Nemzeti Sportuszodát a Margitszigeten.

Magyarország 1923-ban visszanyerte teljes körű FIFA-tagságát, s 1924-ben részt vett a párizsi nyári, valamint Chamonix-ban az első ízben önál­lóan megrendezett téli játékokon. Párizsból ugyan „csak” két arany-, valamint négy-négy ezüst- és bronzéremmel tértek haza a magyar sportolók – ami az éremtáblázaton a tizenharmadik helyet jelentette –, de azt igazolták, Magyarországgal igenis számolni kell.