Zsenik szorultak le a dobogóról

Megfellebbezhetetlen szaktekintélyeket kértünk fel, hogy nevezzék meg minden idők tíz legjobb magyar vízilabdázóját a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origó közös játékán. A tizenegy tagú zsűri döntött, íme A pólósok pólósa szavazás 4–10. helyezettje, azaz heten a legjobbak közül. Hogy ki a három dobogós? Még egy napig izguljon a nagyérdemű…

Az sem lett volna meglepő, ha Benedek Tibor az első háromban végez Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi

10. Molnár Endre (29 pont). A közmegegyezés szerinti valaha volt legjobb magyar kapus kacskaringós úton jutott el a pólóig, a kapuba pedig véletlenül került. Ekkor azonban csodálatos és hosszú pályafutás vette kezdetét: 1966 és 1980 között védett a magyar válogatottban, minden jelentős tró­feát megnyert, olimpiáról négy (egy-egy arany és ezüst, két bronz), világbajnokságról három (egy arany, két ezüst), Eb-ről két érme van (mindkettő arany). Elképesztő lábtempója a mezőny fölé emelte, kapus létére idehaza ötször is megválasztották az év vízilabdázójának. Montreal olimpiai bajnoka visszavonulása után edzőnek állt, három bajnoki cím, egy-egy BEK- és KEK-döntő jelzi, hogy a parton is klasszis volt.

8. Kárpáti György és Biros Péter (34-34 pont). Kárpáti György minden idők legfiatalabb magyar olimpiai bajnok pólósa, az 1952-es helsinki játékok megnyerésekor alig 17 éves volt. Nem sorozatban triplázott, az 1956-os melbourne-i siker után 1960-ban Rómában bronzérmes lett, hogy aztán 1964-ben Tokióban egy felejthetetlen, 5:2-es szovjetverés után harmadszor is aranyat akasszanak a nyakába. Nyert három Eb-t a válogatottal és öt bajnoki címet egyetlen klubjával, a Ferencvárossal – pólóban, mert négyet úszásban is. Az apró termetű, villámgyors legenda Gyarmati Dezső szövetségi kapitány segítőjeként is nyert olimpiát, 1976-ban Montrealban. A nemzet sportolója, az ötvenes évek aranygenerációjának utolsó élő tagja.

A sokáig kézilabdázó Biros Péter valahogy úgy robbant be a vízilabdázás elitjébe, mint Kárpáti György majd’ ötven évvel azelőtt. Igaz, Biros „Fácán” valóságos veterán volt Kárpátihoz képest az első világversenyén, az 1999-es firenzei Európa-bajnokság idején már 23 is elmúlt. „Biros-fehér-zöld aranyérem” – hirdette a Nemzeti Sport címlapja, miután a modern kor egyik legnagyobb meccsén a válogatott újonca öt góllal vette ki a részét a horvátok 15–12-es legyőzéséből. Onnantól kirobbanthatatlan volt Kemény Dénes korszakos csapatából, részese volt a sydney-i, az athéni és a pekingi olimpiai győzelemnek, nyert világbajnokságot, világkupát és két világligát is. BL-győztes, LEN-kupa-győztes, és annyiszor nyert magyar bajnokságot, ahányszor az év vízilabdázójának választották: ötször.

Az sem lett volna meglepő, ha Benedek Tibor az első háromban végez
Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi

7. Kiss Gergely (38 pont). Egy újabb háromszoros olimpiai bajnok, de lesz még ilyen a listán. Sydney-ben (ahol gólkirály volt) három, Athénban négy gólt lőtt az olimpiai döntőben, az utóbbi talán a legnagyobb meccse volt a válogatottban. És azért még a pekingi fináléban is bevert egyet a félelmetes bal kézzel megáldott pólós (legalábbis a vízben, mert azon kívül – a dartsozást leszámítva – mindent jobbal csinál). Nyert két-két Eb-t és világligát, egyszeres világbajnok és világkupagyőztes. Öt bajnoki cím és három BL-győzelem után 2019 nyarán egy telt házas gálán búcsúzott el szeretett sportágától a Duna Arénában – hogy aztán a nemrég lezárult, csonka idényben még háromszor medencébe ugorjon a Honvéd színeiben, és a felsőházba lője a csapatát. Negyvenkét évesen…

6. Sárosi László (39 pont). A sportos család sarja (a vb-ezüstérmes labdarúgó, Sárosi György unokaöccse) az 1976-os montreali olimpián ért fel a csúcsra, de addigra már volt egy bronzérme az 1968-as mexikóvárosi és egy ezüstje az 1972-es müncheni játékokról. Szép ívet járt be tehát a válogatottban, amelynek játékmestereként nyert egy-egy arany- és ezüstérmet világ- és Európa-bajnokságon is. A montreali aranycsapat motorja, szíve és esze volt egy személyben, aki nem feltétlenül a góljaival tűnt ki (arra voltak mások), hanem virtuozitásával. A győzelem után vissza is vonult a válogatottságtól, de egészen 1980-ig pólózott magas szinten. Mindvégig egyetlen csapatban, az Újpesti Dózsában.

5. Szívós István (50 pont). Egy újabb montreali olimpiai bajnok, a Szívós-dinasztia középső tagja (édesapja, idősebb Szívós István kétszeres olim­piai bajnok, fia, a nemrég visszavonult Szivós Márton világbajnok). Tizennyolc évesen már válogatott volt, több mint háromszáz meccset játszott a nemzeti csapatban, négy olimpián rettegtek lövéseitől a kapusok. A montreali játékokon elképesztő mezőnymunkájával és pazar védekezésével kiemelkedett a csapatból – nem csak 202 centiméteres magasságával. Olimpiáról volt még egy ezüstje és két bronza, vb-ről egy aranya és két ezüstje, míg Eb-ről két aranya és egy ezüstje, nyert világkupát és kilenc bajnoki címet. Korszakos egyéniség volt, edzőként és sportvezetőként is. Tavaly hunyt el, 71 évesen.

4. Benedek Tibor (51 pont). Nála többet senki sem dolgozott azért, hogy világklasszis vízilabdázó váljon belőle, márpedig az lett, nem elsősorban tehetségének, hanem szorgalmának köszönhetően. Magyarországon és Itáliában is ünnepelt sztár lett, pályáját három olimpiai bajnoki cím, egy-egy világ- és Európa-bajnoki aranyérem, öt BL-győzelem és két országban összesen tizenhárom bajnoki cím szegélyezi. Azt a pályafutást, amelyet egy méltatlan doppingvád és egy szívritmuszavar sem volt képes megtörni. A balkezes kiválóság ikonikus alakja volt a Kemény-érának, aztán előbb segítője, majd utóda a kapitánynak. Edzőként világbajnoki címig vezette a magyar válogatottat, legutóbb pedig az UVSE-ben nevelte ki a jövő válogatottjának gerincét, mielőtt visszavonult volna „minden vízilabdázással kapcsolatos tevékenységtől”.