Hetven éve ezen a napon borult gyászba Brazília

Hetven esztendeje ezen a napon, 1950. július 16-án játszották Rio de Janeiróban a legendás Maracana Stadionban a negyedik labdarúgó-világbajnokság négyes döntőjének utolsó mérkőzését. Uruguay 2:1-re legyőzte Brazíliát, ezzel másodszor is elhódította a Rimet-kupát, Brazília pedig nemcsak az elszalasztott lehetőséget, hanem a kudarc miatt az öngyilkosságba menekülő fiait is gyászolta.

A kínosan megfogyatkozott mezőnyt Jules Rimet FIFA-elnök pótmeghívókkal próbálta feltölteni, de például a franciák a portugálokkal és az írekkel ellentétben hiába fogadták el elsőre a lehetőséget, ha az 1950. május 22-i sorsolást követően mégis drágának találták a részvételt az egy hónap múlva kezdődő vb-n.

Csak 13 csapat, elképesztő lebonyolítás

Summa summarum: a mezőny 16 helyett csupán 13 csapatból állt. Az pedig egyenesen felfoghatatlan, a FIFA miért nem készített új sorsolást. De nem, ezért – kapaszkodjanak meg – két négy, egy három és egy kétcsapatos csoport alkotta a csoportkört! Utóbbiba Uruguay és Bolívia került.

Uruguay – amelynek hajszál híján Hirschl Imre lett a szövetségi kapitánya – igazán nem fáradt el az előcsatározásokban, már nyolc napja ment a torna, amikor az albiceleste kisétált egyetlen csoportmérkőzésére, ezen viszont 8:0-ra lelépte Bolíviát (8:0).

A négyes döntőbe Uruguay mellett a házigazda Brazília, továbbá Svédország és Spanyolország jutott be. Itt a brazilok a svédeknek hetet, a spanyoloknak hatot rúgtak. Ugyanakkor Uruguay meglepetésre szenvedett: 2:2-es döntetlen a spanyolok, majd szűk 3:2-es győzelemmel a svédek ellen.

Brazília képtelen volt belenyugodni a vereségbe

Ennek ellenére egyértelmű volt a helyzet: Uruguay mégis világbajnok, ha megveri Brazíliát. Nem így indult a meccs. A brazilok szereztek vezetést, és neki, ugye, a döntetlen is elég lett volna. A Maracana majdnem 200 ezer, túlnyomórészt brazil szurkolója már eksztázisban ünnepelt, ám Schiaffino 66. percben egyenlített, Ghiggia pedig a 79.-ben megfordította az állást. Brazília valósággal összeomlott, és gyászos csend telepedett a zsúfolt betonkaréjra szurkoló néző előtt. Amikor lefújták a mérkőzést, voltak, akik a nemzeti lobogóba burkolózva vetették magukat a stadion betonkaréjáról a mélybe – ez híresült el úgy, hogy Maracana-csapás vagy Maracanazo.

A többség pedig felbőszülve átugrált a Maracana vizesárkain, és egymást sem kímélve rohant a brazil játékosok felé, akiket egy csapat rendőr tudott csak bemenekíteni az öltözőbe. Flávio Costát, a brazil szövetségi kapitányt az elvesztett döntő után halállal fenyegették meg, és talán már a stadionban meglincselték volna, ha nem sikerült idejében elmenekülnie. A mestert még tíz nappal a döntő után is géppisztolyokkal felszerelt motoros rendőrök kísérték.

Dugig megtelt a Maracana

A brazil lapok közül több is úgy döntött, hogy képtelen megírni a vereség tényét, az ország egyik leghíresebb rádióriportere, Ary Barroso pedig a csalódás felett érzett elkeseredésében visszavonult. A brazilok kapusának az életét az ESPN 2014-ben remek filmben dolgozta fel: visszavonulása után harminc évig a Maracana medencéinek tisztogatójaként dolgozott, mert máshol nem talált munkát, az életét tönkre tevő kaput pedig rituálisan elégette, amikor a szögletes kapufákat hengeresre cserélték.

Uruguay tehát 1930 után másodszor is világbajnok lett. Brazília négy év múlva sem nyert, mert Magyarország, az Aranycsapat, csakúgy, mint Uruguayt, az egyenes kieséses szakaszban legyőzte, a világbajnok azonban a vb-kre visszatért Németország lett. A selecao csillaga 1958-ban végre felragyogott, s a brazil futball azóta is világmárka.

Az 1950-es világbajnokság végeredménye: 1. Uruguay, 2. Brazília, 3. Svédország, 4. Spanyolország, 5. Jugoszlávia, 6. Svájc, 7. Olaszország, 8. Anglia, 9. Chile, 10. Egyesült Államok, 11. Paraguay, 12. Mexikó, 13. Bolívia.