Tokió könnyen felülmúlhatja Riót

A 2016-os riói olimpián tizenkilenc magyar atléta képviselte hazánkat, és legalább hasonló nagyságú kontingens utazott volna idén Tokióba – illetve reményeink szerint jövőre fog is. Ha nem halasztják el a játékokat egy évvel, Márton Anita számításaink szerint a hétvégén érmet szerezhetett volna, Halász Bence pedig nyolcvan méter feletti dobásban reménykedik.

Márton Anita szakosztályvezetőként is tevékenykedik a jövőben Fotó: Szabó Miklós Forrás: Nemzeti Sport

Jelenleg öt honfitársunk teljesítette az olimpiai szintet: a súlylökő Márton Anita, Rio de Janeiro bronzérmese, a hétpróbázó Krizsán Xénia, a kalapácsvető Gyurátz Réka és Halász Bence, valamint Kácser Zita háromezer méteres akadályfutásban. Ahhoz képest, hogy már zajlana az olimpia, és számos selejtezőn, előfutamon, elődöntőn és döntőn lennénk túl, ötkarikás szempontból éppen teljes a holtszezon. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a koronavírus-járvány miatt április 6-án úgy döntött, december elsejéig felfüggeszti a szintteljesítést, vagyis az előttünk álló négy hónap eredményei nem számítanak bele a kvalifikációba, pedig mindenki erre az időszakra időzíti a csúcsformáját.

Egy olimpiai érem megszerzésével sosem lehet biztosan számolni, de a magyar atlétika sok szempontból jobb eredményeket érhet el Tokió­ban, mint Rióban. Márton Anitában mindig benne van egy érem, és ezúttal Halász Bencében is, akinek 22 évesen már van világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérme, és a nyolcvan métert ostromolja, Krizsán Xénia pedig tavaly óriásit lépett előre az országos csúcs megdöntésével.

Márton Anita szombaton akár érmet is ünnepelhetett volna
Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

– Örülök, hogy jól mennek a dobások, és idén már stabilan hozom a hetvennyolc méter feletti eredményeket. Ha ebben az évben lett volna olimpia, még ennél is jobb formában lennék – mondta Halász Bence. – Máshogy készülnénk, nem kellett volna tartaléküzemmódra kapcsolnunk, és biztosan nem csinálnánk végig a formába hozás időszaka helyett egy kemény alapozást. Nem titok, a célom egy érem a tokiói olimpián, és már nem foglalkozom azzal, hogy a versenyt eltolták egy évvel, inkább remélem, hogy jövőre megtartják. Idén augusztus közepére várható a csúcsformám, most kezdtem el rápihenni. Érzem, hogy bennem van a nagy dobás, de az sem baj, ha csak jövőre, Tokióban jön ki a nyolcvan méter feletti eredmény. Jó eséllyel az már egy érem lenne!

Gátfutásban nagyot léptünk előre az elmúlt években, és Kerekes Gréta révén a nők, és Szűcs Valdó révén a férfiak is jó eredményt érhetnek el egy év múlva, egy kis szerencsével valamelyikük döntőbe jutása sem lehetetlen. De van miért reménykedni négyszáz méter gáton (Koroknai Tibor és Máté), női távolugrásban (Nguyen Anasztázia, Farkas Petra és Lesti Diana), gerelyhajításban (Rivasz-Tóth Norbert) és az egyik olyan versenyszámban, amelyben óriási a nemzetközi konkurencia: nyolcszáz méteres síkfutásban Vindics Balázs az elmúlt években óriásit fejlődött, jelenleg második helyen áll az európai ranglistán.

Az olimpia elhalasztása persze szomorú, de mindent összevetve nem biztos, hogy a magyar atlétikának rosszul jött ez a plusz egy év.

Álmában lekési a gépet

Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő

– Csütörtökön lettek volna a női súlylökés olimpiai selejtezői, szombaton pedig a döntő. Lehet, hogy már meglenne a húsz méter…

– A sérülésem után végig tudtam csinálni egy rendes alapozást, és végre százszázalékos állapotban kezdtem az évet. Januárban egyéni csúcsokat döntöttem a különböző gyakorlatokban, jól sikerült a fedett pályás idény, a világbajnokság közeledtével egyre jobb formába lendültem. Erre februárban a versenyeket eltörölték, amivel kicsit a motiváció is elveszett, ezt látni lehetett az eredményeken is. Aztán mikor elhalasztották az olimpiát, szerintem mindenkinek széthullottak a tervei. Sajnálom, mert egy ilyen fedett pályás szezon után szerintem nagyon jó lett volna a szabadtéri is, Tokióra, azaz mostanra pedig csúcsformában teljesítenék.

– Ehelyett visszavettek a tempóból. Jól jött az extra pihenő?

– Úgy voltunk vele, hogy nincs értelme túlságosan hajtani, mert nincs olyan verseny, ahol oda kellene tenni magam, így átálltunk a napi egy edzésre. Néha valóban jó volt, hogy minden nyugodtabb, több időm van másra, valamelyik nap például simán nekiálltam bablevest csinálni, ami három-négy óra. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna. De van bennem hiányérzet, mert úgy érzem, alig telnek a napok, nincs az a nagy rohanás és pörgés, ami hosszú évek óta az életem része.

– Szokott gondolni arra, hogy most lenne az olimpia?

– Rendszeresen eszünkbe jutott edzésen, hogy most már kint lennénk Tokióban, akklimatizálódnánk, most lenne a selejtező… Sőt rendszeresen szoktam arról álmodni, hogy Tokióba kell utaznom, de valamiért nem tudok rendesen összepakolni és nem érem el a repülőgépet. De volt már olyan is, hogy álmomban végigcsináltam egy kemény edzést. Érdekes, a halasztással van, aki kapott még egy esélyt, de van, aki elvesztette az utolsót. Nekem szerencsére megvan az olimpiai szintem, és Tokió továbbra is a céljaim között szerepel.